Emma napja van. | 2024.04.19

Megkezdte hazaútját Magyarországra a legkorábban visszatérő gólya

2017-02-17 13:25:00

 

Elindult Magyarországra Izraelből a Báró nevű jeladós fehér gólya, amely társai közül valószínűleg a legkorábban tér vissza Magyarországra minden évben.

 

    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteki tájékoztatása szerint Báró már Törökország felett repül. Fajtársai többnyire csak március végén, április elején jelennek meg a magyarországi fészkeiknél, ám Báró gyakran már február végén megérkezik. A hazatérés pillanatát a nagyközönség is átélheti a madár fészkét figyelő webkamera révén (http://golya.mme.hu/golyakamera/orhalomstream/).
    A szakemberek egészen tavalyig nem tudták, hogy mi áll a gólya viselkedésének hátterében. 2016 tavaszán aztán sikerült műholdas jeladóval megjelölni a madarat, aminek köszönhetően kiderült, hogy Báró nem a hazai állomány fő telelőterületére, Szudánba és Csádba, hanem csupán Kis-Ázsiába, Izrael térségébe vonul.
    Ez a rövidítés jelentős, sok ezer kilométeres megtakarítást jelent, ezért tud Báró - a többieknél jelentősen nagyobb kockázatot is vállalva - korábban megérkezni Magyarországra.
    Az idei korai indulás jelentős kihívásokkal indult Báró számára. A madarat az Anatóliai-fennsíkon a magyarországi viszonyokat idéző hideg, nappal is tartós fagyok fogadták. Ennek ellenére jól halad és a hétvégén valószínűleg el is éri Európát. Báró útját egy folyamatosan frissített térképen lehet nyomon követni a http://satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_265=265# oldalon.
    A legtávolabb telelő két magyar fehér gólya eközben még mindig jó hatezer kilométerrel délebbre, Mozambik és a Dél-Afrikai Köztársaság szavannáin telel.
    Mindazonáltal a madarak vonulása - egyetlen faj esetében - sem köthető sem ősszel, sem tavasszal egy adott időponthoz. A madárvonulás mindössze egy hónapig, júliusban szünetel csak Magyarországon, mivel a legkésőbb érkező halvány gezék csak június elején-közepén érnek haza, miközben a legkorábbi indulók, például a fehér gólyák, már augusztusban megkezdik az őszi vonulást.
    A február azért különösen fontos a magyarországi madárállományok szempontjából, mert a hosszú távú vonulók többsége ekkor kezdi meg a végső felkészülést a hosszú hazaútra. A gyűrűzési adatokból azt is tudják a szakemberek, hogy a fecskék esetében - és gyaníthatóan a többi fajnál is - a legerősebb szuperhímek indulnak el a legkorábban, így nekik jutnak a legjobb fészkelőterületek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó