Emma napja van. | 2024.04.19

Kúria: házi őrizetbe helyezték Budaházy Györgyöt és két társát, nyomkövetővel figyelik őket

2017-02-14 16:16:00

A Kúria megszüntette Budaházy György és két vádlott-társa előzetes letartóztatását, mindhárman házi őrizetbe kerültek - erősítette meg a hétfői sajtóhíreket a legfelsőbb bírói fórum sajtótitkársága kedden az MTI-nek. A tájékoztatás szerint mozgásukat nyomkövetővel figyelik.

    A Fővárosi Törvényszék tavaly augusztusban terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Budaházy György elsőrendű vádlottat 13 év, Somogyi József másodrendű vádlottat 12 év, Sz. F. negyedrendű vádlottat 10 év szabadságvesztésre ítélte első fokon, nem jogerősen és mindhármukat házi őrizetbe helyezte.
    Fellebbezések folytán a kényszerintézkedések ügye a Fővárosi Ítélőtáblára került, amely ebben a kérdésben másodfokon eljárva elrendelte mindhárom vádlott előzetes letartóztatását.
    Ezután a vádlottak a Kúriához fordultak, amely megszüntette előzetes letartóztatásukat és házi őrizetet rendelte el a mozgásukat nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával. A Kúria úgy ítélte meg, hogy a három vádlott fogva tartása által biztosítani kívánt eljárási érdek a kisebb korlátozással járó kényszerintézkedéssel is biztosítható, melynek szükséges és elégséges módja a házi őrizet.
    A Kúria döntésekor figyelembe vette, hogy az érintett vádlottak valamennyien hosszabb időn keresztül, 2009. április 8-tól, illetve 2009. június 17-től álltak és jelenleg is állnak különböző kényszerintézkedés - őrizet, letartóztatás, házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom - hatálya alatt, és a jelenlegi peradatok ismeretében a közel nyolc éve folyó eljárás jogerős befejezéséig még jelentős idő is eltelhet.
    A Kúria ugyanakkor közölte azt is, hogy amennyiben a vádlottak a házi őrizet szabályait megszegik vagy eljárási cselekményeken idézés ellenére nem jelennek meg, és ezt alapos okkal előzetesen nem mentik ki vagy az akadály megszűnése után alapos okkal nyomban nem nyújtanak be igazolást, őrizetbe vehetők és előzetes letartóztatásuk is elrendelhető.
    A Budaházy és társai elleni perben a törvényszék 2016. augusztus 30-án kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében az összesen 17 vádlott közül a 15 terrorcselekménnyel megvádolt embert 5 és 13 év közötti letöltendő szabadságvesztésekkel sújtotta.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó