Emma napja van. | 2024.04.19

A KDNP támogatja az Anya, apa, gyerekek európai polgári kezdeményezést

2017-02-14 10:32:47

A Keresztény-

demokrata Néppárt (KDNP) kiáll az Anya, apa, gyerekek elnevezésű európai polgári kezdeményezés mellett. Harrach Péter, a párt frakcióvezetője és Rétvári Bence alelnök kedden sajtótájékoztatón írta alá az aláírásgyűjtő ívet.

    A kezdeményezés lényege, hogy az unió polgárai legalább egymillió aláírás összegyűjtésével jogszabály-javaslatot nyújthatnak be, amelyet az unió intézményei kötelesek figyelembe venni. Az Anya, apa, gyerekek aláírásgyűjtés kezdeményezői azt javasolják, hogy az EU a közös döntésekben "a tagállamok közös nevezőjére épülő házasság- és családfogalmakat használja", azaz azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő között kötetik, és a család házasságra és/vagy szülő-gyermek kapcsolatra épül.
    Harrach Péter azt mondta: azt tapasztalják, hogy az unióban a házasságnak és a családnak különböző definíciói vannak. A polgári kezdeményezés értelmében anya, apa és gyerekek alkotnak egy családot, ami összhangban áll a magyar alkotmánnyal és a családok védelméről szóló törvénnyel. Ők is úgy gondolják, hogy a házasság egy férfi és egy nő közössége, a család házasságon, illetve leszármazáson alapul - mondta a frakcióvezető.
    Rétvári Bence, a KDNP alelnöke hozzátette: itt az ideje, hogy Brüsszelben a családügyi kérdésekben is megszűnjön a kettős mérce, az, hogy a természetes család definíciója mellett kiállók mindig háttérbe szorulnak. Hozzátette, az Európai Bizottság egyes tisztségviselői előszeretettel mutatkoznak olyan rendezvényeken, amelyek a hagyományos család definíciójának "felhígítását" célozzák, de a fentihez hasonló kezdeményezések mellett nem igazán állnak ki. Arra kért mindenkit, írja alá az íveket.
    Frivaldszky Edit, a kezdeményezés magyarországi szervezője arról beszélt, hogy a házasság adja a család alapját, azt a biztonságos környezetet, amiben a gyerekek nevelkedhetnek. A család a társadalom alapja, ugyanakkor Európában különböző fogalmak jelentek meg, több nyugat-európai országban az azonos neműek is házasodhatnak, Svédországban pedig született egy 2+ elnevezésű beadvány is, amely a számfüggetlen házasság bevezetését célozná, azaz hogy ne csak két ember köthesse össze az életét - jegyezte meg.
    Közlése szerint az európai polgári kezdeményezés feltétele, hogy hét tagállamból hét civil szervezet összefogjon, és egy év alatt egymillió aláírást összegyűjtsön. Mostanáig tíz tagállamban sikerült a megfelelő számú aláírást összegyűjteni. Magyarországon eddig több mint 600 ezer aláírás van, s április 3-ig kell az egymilliónak meglennie. Hozzátette: a részletek megtalálhatók az www.anyaapagyerekek.hu oldalon.