Auguszta napja van. | 2024.03.29

Németország 500 millió eurós hitelt nyújt Irak újjáépítésére

2017-02-13 18:28:00

 

Németország egy 500 millió eurós kölcsönről szóló megállapodást írt alá hétfőn Irakkal; a hitelből az arab ország az Iszlám Állam elleni harcban megrongálódott infrastruktúrát építheti újjá.

 

    A kölcsönt még Angela Merkel német kancellár ígérte meg egy évvel ezelőtt Hajder al-Abádi iraki kormányfőnek.
    "Segíteni akarunk az iraki kormánynak abban, hogy újjá tudják építeni az ország infrastruktúráját, és az emberek, akik kénytelenek voltak elmenekülni az Iszlám Állam terrorja elől, visszatérhessenek otthonaikba" - közölte Sigmar Gabriel német külügyminiszter. A tárcavezető közleményében kifejtette: Moszul keleti részének visszafoglalása fontos siker volt, és már több tízezer iraki visszatérhetett otthonába, ahogy korábban már más térségekben - Ramádi, Fallúdzsa és Tikrít környékén - is.
    Gabriel kijelentette, hogy az Iszlám Államot nem lehet kizárólag katonai úton legyőzni. Még több befektetésre van szükség a víz- és energiaellátás, illetve a közlekedési hálózat helyreállítása érdekében - hangsúlyozta a német külügyminiszter.
    A hitelt a német állami fejlesztési bankon (KfW) keresztül nyújtják. Németország tanácsadókkal is segíti majd az iraki kormányt abban, hogyan a legcélszerűbb elkölteni az összeget.