Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Fidesz a legfőbb ügyésztől kér tájékoztatást

2017-02-11 13:38:00

 Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő parlamenti írásbeli kérdésben kéri Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy tájékoztassa a közvéleményt a 4-es metró korrupciógyanús beruházásának részleteiről és következményeiről.

    A kormánypárti politikus szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, arra vár választ, hogy pontosan mit tartalmaz az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése, kik szerepelnek benne, a dokumentum alapján kik ellen folyik nyomozás, vagyis kik voltak azok, "akik széthordták a metrópénzt, és hol landolhattak ezek az összegek".
    Kucsák László aláhúzta, a jelentés egyértelműen utal arra, hogy tiltott pártfinanszírozás is megvalósulhatott, és "ezen metrópénzek egy része az MSZP pártkasszájában landolhatott". Így az MSZP korábbi pártpénztárnokához, Puch Lászlóhoz is vezetnek szálak - jegyezte meg.
    A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, minél többet lehet tudni az OLAF-jelentésről, annál egyértelműbb, hogy a 4-es metróhoz köthető minden idők legnagyobb korrupciós botránya.
    Kiemelte, a beruházás több mint harmadát, 166 milliárd forintot loptak, csaltak el, ami miatt Magyarországnak 59 milliárd forintot kell visszafizetnie.
    Kucsák László szerint mindezek miatt a felelősség egyértelműen a Demszky Gábor által irányított MSZP-SZDSZ-es budapesti városvezetést, valamint az ugyanilyen összetételű Medgyessy-, Gyurcsány és Bajnai-kormányokat terheli.
    A Fidesz képviselője az egyik legmegdöbbentőbb részletnek nevezte, hogy sajtóhírek szerint Demszky Gábor főpolgármestersége idején a városvezetésben nyílt titok volt, hogy a városháza egy magas beosztású szereplője a 2008-2009-es időszakban 40 százalékos kenőpénzt követelt a beruházásban részt vevő egyik konzorciumtól. Ekkora mértékű korrupció mellett nem lehet azon csodálkozni, hogy a metróberuházás teljes költsége mintegy négyszeresével haladta meg az eredetileg tervezettet - tette hozzá.
    Kucsák László emlékeztetett, a Fidesz korábban vizsgálóbizottság felállítására kérte a fővárost, a parlamentben pedig a gazdasági bizottság foglalkozik majd az ügy felgöngyölítésével.