Andrea napja van. | 2024.04.18

Negyedmilliárd forintot mentett ki törvénytelenül cégéből egy testvérpár

2017-02-10 16:11:35

 

Negyedmilliárd forintot mentett ki közműépítéssel foglalkozó cégéből törvénytelenül a gyanú szerint egy testvérpár Ózdon, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) miskolci pénzügyi nyomozói vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást - közölte a NAV észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

 

    Kovács Dorina tájékoztatása szerint a testvérek - a férfi és a nő - által működtetett társaságra egy nagyobb bírságot szabtak ki, ezért ők a gyanú szerint a cég bedöntése mellett döntöttek és kétszázötvenmillió forintot kivettek a cégből osztalék és maguknak adott kölcsön címén. A kft. gazdálkodása emiatt veszteséges lett, tőke hiányában nem tudták fizetni kötelezettségeiket, a cég csődbe ment.
    Az okozott kár biztosítására a testvérpár tulajdonában álló húsz ingatlant zárolták, a vagyon előreláthatóan elegendő lesz a felszámolt cég hitelezőinek kifizetésére - közölte Kovács Dorina, aki hozzátette: csődbűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségnél.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány