Rudolf napja van. | 2024.04.17

Budapest részt vesz a világ legnagyobb ingatlanvásárán

2017-02-09 12:25:00

Budapest újra részt vesz a világ legjelentősebb ingatlanpiaci szakkiállításán, a március 14. és 17. között a franciaországi Cannesban megrendezendő MIPIM-en - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes csütörtökön a fővárosban.

    A politikus tájékoztatóján elmondta: azt a gondolatot akarják eljuttatni a befektetőkhöz, hogy a magyar fővárosban dübörög az ingatlanpiac és az elmúlt 6 évben olyan beruházások történtek, amelyekre érdemes odafigyelni.
    A főváros a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) összefogása keretében vesz részt az eseményen, amelyre mintegy 23 ezer érdeklődőt várnak - tette hozzá a főpolgármester-helyettes.
    Takács Ernő, a 19 legjelentősebb magyarországi ingatlanfejlesztőt tömörítő IFK elnöke azt hangsúlyozta, hogy 2016-ban 2 milliárd eurónyi ingatlanfejlesztési tranzakció történt a fővárosban, ami háromszorosa a 2006-os értéknek.
    Felméréseik szerint további bővülés várható 2017-ben, ugyanis tagvállalataik már eddig több mint egymillió négyzetméternyi ingatlanfejlesztést terveznek a fővárosban 1,7 milliárd euró értékben - mutatott rá. 
    Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi zsűri döntése alapján a Liget-projekt bekerült a világ négy legelismertebb projektje közé, így esélyes a szakkiállítás nagydíjára a mega project kategóriában. Emellett a 2019-2020-ra elkészülő, több mint 200 milliárd forint értékű beruházás az egyetlen a négy közül, amely az Európai Unióban valósul meg. 
    Hozzáfűzte: nemzetgazdasági szinten a szolgáltatások és áruk vásárlása, illetve a turizmus növekedése nyomán meg fog térülni a beruházás.
    A Liget Budapest Projekt a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató kategória, a Best Futura Mega Project keretein belül került a négy legjobb projekt közé egy japán, egy orosz és egy brazil fejlesztés mellett egyedüli, vagyis a legjobb európai uniós projektként - tájékoztatta az MTI-t a Városliget Zrt., kiemelve, hogy a MIPIM Awards az ingatlanszakma Oscar-díjának felel meg.
    A cannes-i eseményre idén a különböző kategóriákban 214 nevezés érkezett 46 országból. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri a 11 kategória legjobb 4-4 projektét emeli ki, majd ezek közül választja ki az adott kategória díjazottját.
    A szakkiállítás népszerűségét jelzi, hogy évente csaknem 90 országból 2600 kiállító vesz részt rajta. A legkiválóbb nemzetközi építész-tervező és designer irodák képviseletében mintegy 900 szakember mutatja be munkáit és a legfrissebb innovációkat, trendeket. A MIPIM-en az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői jönnek össze, ahol ingatlanfejlesztőkkel, iparági szakértőkkel, finanszírozókkal, gazdasági és politikai döntéshozókkal találkozhat a több mint húszezer látogató.
    Annak ellenére, hogy Magyarország képviseletében Budapest rendszeres résztvevője a kiállításnak, eddig csak 1999-ben díjaztak hazai projektet: a legjobb irodaház-felújítás kategóriában a Dózsa György úti ING/NN irodaház részesült elismerésben.
    A Városliget Zrt. közleménye szerint óriási siker, hogy 18 év után újra a világ legjobbjai közé került egy magyar fejlesztés, ami nem csak Budapestnek elismerés, hanem a projektben közreműködő több száz hazai szakembernek is, akik bizonyították, hogy tudásuk, felkészültségük nemzetközi porondon is kiemelkedő.
    A zsűri döntésében komoly szerepet játszott, hogy a Városliget átfogó megújítása a több mint 200 éves park hagyományainak tiszteletben tartásával fog megvalósulni: egyszerre újulnak meg a már itt lévő évszázados intézmények, új múzeumok épülnek olyan sztárépítész-irodák közreműködésével, mint a SANAA és a Sou Fujimoto Architect, de mindezekkel párhuzamosan rehabilitálják a park természeti értékeit, jelentősen növelik zöldfelületeit és környezettudatos megoldásokkal zéró-emissziós övezetté alakítják a teljes területet.