Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fehér Ház: Iránnak számot kell vetnie azzal, hogy új elnöke van Egyesült Államoknak

2017-02-08 08:13:00

A Fehér Ház szóvivője szerint Irán legfőbb vallási vezetőjének számot kell vetnie azzal, hogy új elnöke van az Egyesült Államoknak.

Sean Spicer szóvivő kedden a szokásos napi sajtóértekezletén szólt Irántól,válaszként arra, hogy Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Khamenei ajatollah egy teheráni tanácskozáson azt mondta, hogy Trump "megmutatta Amerika igazi arcát".
A Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta: Donald Trump olyan intézkedéseket hoz majd, amilyeneket megfelelőnek tart. Spicer leszögezte: Khameneinek számot kell vetnie azzal, hogy új elnök van hivatalban az Egyesült Államokban.
A szóvivő bejelentette, hogy Donald Trump telefonon megbeszélést folytat majd a spanyol kormányfővel, akivel várhatóan megvitatja az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelmet is, a hét végén pedig Washingtonban, a Fehér Házban találkozik Abe Sindzo japán miniszterelnökkel, akit a hétvégére meghívott a floridai Palm Beachen lévő Mar-a-Lago nevű üdülőjébe is.
Az amerikai-japán tárgyalásokról Spicer leszögezte: "ez bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok nagy hangsúlyt fektet a kétoldalú kapcsolatrendszerre, és mutatja egyúttal azt is, hogy milyen erős a szövetség és szorosak a gazdasági kapcsolatok az Egyesült Államok és Japán között".
Kérdésre válaszolva a szóvivő közölte: nincs tervben, hogy az átmeneti beutazási tilalomról szóló elnöki rendeletben bővítenék a listára került országok körét.
Közben szerdán várhatóan Rex Tillerson külügyminiszterrel tárgyal Washingtonban a kanadai külügyminiszter, Chrystia Freeland, és ugyancsak szerdán tárgyal az amerikai fővárosban Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszterrel a kanadai kereskedelmi miniszter Bill Morneau is, hétfőtő. Jövő héten l pedig Washingtonban folytat tárgyalásokat amerikai kollégájával a, kanadai védelmi miniszter.
Donald Trump és Justin Trudeau kanadai kormányfő esetleges találkozójáról egyelőre nincsenek hírek.