Andrea napja van. | 2024.04.18

Rendőri erőszakot követően zavargások törtek ki egy francia elővárosban

2017-02-07 12:06:26

Keddre virradóra harmadik éjjel voltak, immár egyre nagyobb mértékű zavargások Párizs egyik északkeleti elővárosában, Aulnay-sous-Bois-ban, ahol egy rendőr ellen eljárás indult, mert egy utcai igazoltatás közben gumibottal "megerőszakolt" egy fiatalembert.

    A helyi ügyészég tájékoztatása szerint a bántalmazott 22 éves férfinak igazságszolgáltatást követelő több száz családanya békés esti tüntetése után randalírozók több tucat kukát és gépkocsit felgyújtottak. A kisvárosban megerősítették a rendőri készültséget - egyebek között helikopter köröz felette -, és reggel 24 embert előállítottak. 
    A zavargások annak hatására törtek ki, hogy egy múlt csütörtökön filmre vett előállítás miatt négy rendőr ellen vizsgálat indult: egyet nemi erőszakkal, hármat pedig csoportosan elkövetett szándékos erőszakkal gyanúsítanak. Mind a négy rendőrt felfüggesztette a belügyminiszter. 
    Az ügyészség szerint csütörtök délután a rendőrök fiatalokat igazoltattak, akikről azt gyanították, hogy kábítószer-kereskedőknek állnak lesben és biztosítják az értékesítést Aulnay-sous-Bois egyik lakótelepén. Az előállítás során egy 22 éves fekete bőrű férfit, aki megpróbált ellenállni, gumibottal ütni kezdték a rendőrök. 
    A rendőrség térfigyelő kamerái által rögzített és nyilvánosságra került felvételen látszik, amint az egyik rendőr a fiatalember fenekébe nyomja a gumibotot.
    "Szándékosan nyomta a fenekembe a gumibotot" - mondta a Théo névre hallgató, jelenleg is kórházban ápolt és műtétre szoruló fiatalember a BFM hírtelevízióban. Azt állította, hogy nem tartozott az előállított többi fiatalhoz, csak éppen arra ment, ezért a rendőrök őt is igazoltatták. 
    "Amikor betettek a kocsijukba, tovább vertek, a nemi szervemre is ütéseket mértek, leköptek, négernek, szemétnek neveztek" - mondta. 
    Családja nyugalomra kérte az embereket a hétfő esti békés menetet megelőzően. 
    A többnemzetiségű elővárosban már harmadik éjjel voltak zavargások: a randalírozók ezúttal is különböző tárgyakkal dobálták a rendőröket, és gépkocsikat, kukákat gyújtottak fel. 
    "Jóllehet rendőrök ezrei korrektül végzik a munkájukat, még mindig túl sok az előállítás, és sok fiatal fél. Ez rontja a köztársaságról alkotott képet, amit sürgően meg kell állítani" - írta közleményében Stéphane Troussel, Seine-Saint-Denis megye kormánypárti szocialista elnöke. 
    Nem először robbant ki erőszakig fajuló konfliktus egy elsősorban bevándorlók lakta elővárosban helyi fiatalok és igazoltató rendőrök között. A 2005-ben három hétig tartó országos zavargásokat megelőzően Clichy-sous-Bois-ban áramütéstől meghalt két helyi fiatal, mert rendőrök elől bemenekültek egy trafóházba. Mindeközben a francia rendőrség rendszeresen arra hívja fel a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetűek lakta negyedekben "rendőrellenes gyűlölet" uralkodik.