Emma napja van. | 2024.04.19

Potápi: várhatóan idén is 240 ezren jelentkeznek majd a külhoni magyarság oktatási-nevelési támogatására

2017-02-07 10:45:22

Ahogy tavaly, úgy várhatóan idén is hozzávetőlegesen 240 ezer külhoni magyar gyermek oktatási-nevelési támogatására nyújtanak majd be pályázatot - mondta Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

    Az államtitkár hétfőn jelentette be, hogy három év után ismét a korábbi, 22 400 forintos fejenkénti támogatási összeggel hirdeti meg a nemzetpolitikai államtitkárság a Szülőföldön magyarul elnevezésű, a külhoni magyarság oktatási-nevelési támogatását, amelyben magyar nyelvű nevelésben résztvevő óvodás, valamint általános- és középiskolás tanulók részesülhetnek.
    A politikus kiemelte a magyar nyelvű óvodai nevelés jelentőségét: mint mondta, az óvodáskor nagyon fontos korszak a szocializációban, és a magyar iskola szempontjából sem mindegy, hogy milyen nyelvtudással érkeznek oda a gyerekek.
    A kormány ezért is határozott tavaly decemberben a Kárpát-medencei, 17 milliárdos óvodaprogramról, amelynek keretében bölcsődéket, óvodákat lehet építeni vagy felújítani a külhoni magyaroknak - emlékeztetett. "Ennyi pénz intézményekre még sohasem volt" - fűzte hozzá.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó