Andrea napja van. | 2024.04.18

Angela Merkel a CDU/CSU pártszövetség közös kancellárjelöltje

2017-02-06 18:30:00

Ismét Angela Merkel a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje, és a két párt együtt küzd majd a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában - jelentette be hétfőn Münchenben Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke a két párt elnökségének együttes ülése után Angela Merkellel tartott sajtótájékoztatóján.

    Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy a CSU választmánya után az elnökség is egyértelmű támogatásáról biztosította a 2005 óta hivatalban lévő kancellárt, így együtt küzdenek majd azért, hogy a CDU/CSU pártszövetség Németország első számú politikai erejeként folytathassa a kormányzást, és megakadályozza a baloldali pártok - a jelenlegi koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) és az ellenzéki Zöldek, illetve az SPD-től balra álló ellenzéki Baloldal - esetleges szövetségének hatalomra jutását.
    A CDU és a CSU kapcsolatát a közös ügyek dominálják, és ez a közösség "olyan nagy és erős, hogy meggyőződéssel tudunk együtt kampányolni Angela Merkel mellett" - húzta alá Horst Seehofer, aki egyúttal meghívta a testvérpárt vezetőjét Bajorországba, hogy közösen vegyenek részt kampányrendezvényeken.
    Angela Merkel elmondta, hogy a következő lépés a közös választási program megalkotása. A munka irányításával a két pártfőtitkárt bízták meg a hétfőn véget ért kétnapos együttes elnökségi ülésen.
    A CDU/CSU a választási porgrammal iránymutatást, orientációt akar nyújtani az embereknek arról, hogy miként lehet megőrizni Németország erejét, és néppártként mindenkinek a támogatására számít, "valamennyi választónak ajánlatot tesz" - mondta.
    Kiemelte, hogy a testvérpártok viszonya az utóbbi hónapokban "nem volt mindig könnyű", és végül abban állapodtak meg, hogy ha valamiben nem tudnak megegyezni, akkor tiszteletben tartják a másik véleményét. Jelezte, hogy továbbra is elutasítja azt a CSU-s követelést, hogy évi 200 ezer főben korlátozzák a befogadható menekültek létszámát.
    Azzal kapcsolatban, hogy a CSU világossá tette, hogy a Bundestag-választás után csak akkor vállal kormányzati felelősséget, ha a kormányprogramba bekerül a menekült-befogadási felső határ bevezetése, Angela Merkel kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nem tervezi álláspontja megváltoztatását, és egyelőre a választás megnyerésére összepontosít.
    A két pártelnököt egy új, hétfőn ismertetett felmérésről is kérdezték, amely szerint az SPD megelőzte a CDU/CSU-t, amire több mint hat éve nem volt példa. Az Insa közvélemény-kutató intézet kutatása szerint az SPD országos választói támogatottsága 31 százalékos, ami 4 százalékpontos emelkedés az egy héttel ezelőttihez képest, a CDU/CSU pedig 30 százalékon áll, ami 3 százalékpontos gyengülés.
    Angela Merkel nem tért ki az erőviszonyok alakulására, csupán annyit mondott, hogy pártja eddig is tisztelettel viszonyult ellenfeleihez, és ez a következő választási kampányban is így lesz. Horst Seehofer azt mondta: a politikában eltöltött évtizedekben megtanulta, hogy nem az ellenfelekkel kell foglalkozni, hanem "saját teljesítőképességünkkel".
    Az Insa felmérése szerint Zöldek 1 százalékponttal gyengülve 7 százalékon, a Baloldal 1 százalékponttal erősödve 10 százalékon áll, vagyis az SPD a Zöldekkel és a Baloldallal nem szerezne többséget a Bundestagban, ha most vasárnap lenne a választás. Viszont egy újabb nagykoalíció 61 százalékos többségre támaszkodhatna, és megfordulnának az erőviszonyok, nem a CDU/CSU, hanem az SPD lenne a nagyobbik erő, így szociáldemokrata kancellár vezethetné Németországot.
    Az SPD népszerűsége azután ugrott meg, hogy a párt január végén Martin Schulzot, az Európai Parlament volt elnökét kérte fel kancellárjelöltnek és pártelnöknek. A hosszú vívódás után elhatározott váltás a párt élén valamennyi felmérés szerint emelte a párt támogatottságát.
    Az Insa felmérései soha korábban nem mutattak szociáldemokrata fölényt, bár az intézet csak 2012 óta vizsgálja a pártok támogatottságát. Az SPD valamennyi kutatóintézet felméréseit tekintve legutóbb 2010 augusztusában vezette a népszerűségi listát: az Allensbach kutatóintézet akkori mérése szerint 32 százalékon állt, a CDU/CSU támogatottsága pedig 31 százalékos volt.