Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ellentüntetők gyűltek össze az elnöki hivatalnál

2017-02-05 15:39:00

A szociálliberális román kormányt támogató tüntetők mintegy száztagú csoportja gyűlt össze vasárnap koradélután a román elnöki hivatal bejárata előtt, hogy a Grindeanu-kabinetet bíráló Klaus Iohannis jobboldali államfő ellen demonstráljon.

    A többnyire nyugdíjasokból álló, az államfőt hazaárulónak nevező, és őt a kormányellenes tiltakozási hullám erkölcsi felelősének tartó csoport a Digi 24 hírtelevízió értesülése szerint Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere, illetve Lia Olguta Vasilescu munka- és családügyi miniszter felhívására vonult utcára.
    Liviu Dragnea a kormány fő erejét alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Facebook-bejegyzésben határolódott el az akciótól, miszerint a PSD semmilyen tüntetést nem rendez vasárnap és a közösségi portálokon terjedő felhívások nem a PSD-től származnak.
    Előző nap a Sorin Grindeanu kormányfő bejelentette: a kabinet vasárnapi rendkívüli ülésén hatálytalanítani fogja korábbi, a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosító sürgősségi rendeletét, amely ellen egész héten százezrek tüntettek az országban.
    A kormányfő bejelentést megelőzően Dragnea úgy nyilatkozott: úgy érzi, hogy már nem tudja megfékezni a PSD területi szervezeteit, akik a párt egymillió hívét akarják Bukarestben utcára szólítani. Rámutatott: felelős politikusként a rendelet hatálytalanítását javasolja, hogy megelőzzék a decemberi voksukért "megalázott PSD-szavazók" ellentüntetését, és a két tábor közti konfrontációt.
    Vasárnap koradélután a kormány előtti Victoria-téren is gyülekezni kezdtek a - főleg fiatal és középkorú - tüntetők, akik a Btk.-módosítás hatálytalanítását és a korrupció elleni harc folytatását követelik. A kormányt bíráló jobboldali sajtó arra számít, hogy vasárnap a hatodik napja tartó tiltakozási hullám legnagyobb korrupcióellenes tüntetése fog kibontakozni Bukarestben, függetlenül attól, hogy a kormány közben meghozz-e a rendelet hatálytalanításáról szóló döntését.