Auguszta napja van. | 2024.03.29

A magyar versenyző a második elődöntőben lép fel Kijevben

2017-01-31 16:10:56

Hivatalosan is átvette az Eurovíziós Dalfesztivál jelképes kulcsait a tavalyi svéd házigazdáktól Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester kedden. Egyúttal kisorsolták, hogy a fellépők melyik elődöntőben állnak színpadra, a magyar versenyzőt a másodikban, május 11-én láthatja majd a közönség.

     Az idei Eurovíziós Dalfesztivált május 9. és 13. között rendezik meg Kijevben, miután a tavalyi stockholmi döntőt a krími tatár énekesnő, Jamala (Dzsamala) nyerte meg 1944 című dalával. 
    Az ukrán főváros egyébként nem először lesz házigazdája a versenynek: 2005-ben rendeztek dalfesztivált Kijevben, az előző évben ugyanis Ruszlana Lizsicsko ukrán énekesnő nyert Isztambulban. 
    A keddi kijevi ceremónián a kulcsok átadása mellett kisorsolták, hogy a versenyre benevezett 43 ország fellépői közül kik mutathatják be produkciójukat az első és kik a második elődöntőben. A szabályok alapján az előző évi nyertes, Ukrajna, valamint a fesztivál öt alapító országa, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország automatikusan a döntőbe kerül. 
    A sorsolás szerint a magyar versenydal a második elődöntőben hangzik majd el a bolgár, a dán, az észt, a görög, az ír, az izraeli, a horvát, a litván, a máltai, a macedón, a holland, a norvég, az osztrák, a román, az orosz, a San Marinó-i, a svájci, a szerb és a fehérorosz mellett.
    Az első elődöntőben az albán, az örmény, az azeri, az ausztrál, a belga, a finn, a grúz, az izlandi, a lett, a moldáv, a montenegrói, a lengyel, a portugál, a svéd, a szlovén, a cseh és a ciprusi fellépő mutatkozik be.     
    Az MTVA sajtóosztályának kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet: A Dal című dalválasztó show-ban dől el, hogy ki képviselheti hazánkat a kijevi színpadon, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Dal harmadik válogatóját a Duna Televízió műsorán láthatják a nézők február 4-én, szombaton 19 óra 30 perctől. Az elődöntőkkel február 10-én és 11-én jelentkezik A Dal, a döntőt pedig február 18-án láthatják a Duna nézői - áll a dokumentumban.
    Az MTVA közleménye kitér arra is, hogy a már döntőbe jutott országokban, Ukrajnában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában is sugározzák majd az elődöntőket, és a tévénézőik is szavazhatnak. "Hogy az elődöntőkben mely országok nézői szavazhatnak majd, a 2004-es nyertes, Ruslana és a tavaly első helyen végzett Jamala sorsolták ki. A sorsolás szerint az első elődöntőt a résztvevő országokon kívül Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában közvetíti majd a televízió, a másodikban pedig Németország, Franciaország és Ukrajna közönsége szavazhat a dalokról. Az első elődöntőben 18, a másodikban 19 résztvevő lép majd fel."
    Az ukrán szervezők hétfőn döntöttek a kijevi dalverseny szlogenjéről és jelképéről. Előbbi a "Celebrate Diversity" (Ünnepeld a sokféleséget!) jelmondat lesz. A fesztivál szimbóluma pedig egy fekete-vörös, egyenként különböző formájú és mintázatú gyöngyökből álló nyaklánc. Utóbbit két, erre a munkára összeállt ukrán tervezőügynökség - a Republique és a Banda - készítette. A tervezők sajtónyilatkozatukban rámutattak arra, hogy a gyöngysor az ukrán népviselet fontos eleme.