Gedeon napja van. | 2024.03.28

2017-ben más lesz a külpolitika

2017-01-29 12:23:00

Nagyon aktív év lesz az idei a külpolitika területén, és nem hasonlítható a korábbiakhoz - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

    Elmondta: nagyon aktív év lesz az idei a külpolitika területén, hiszen az Egyesült Államok sokkal patriótább gazdaságpolitikát és sokkal pragmatikusabb külpolitikát fog folytatni.
    Ráadásul az eddig kibékíthetetlennek és egyre mélyebbnek látszó orosz-amerikai ellentétben is úgy tűnik, hogy változás lesz, és együttműködés indulhat el a két ország között. 
    Eközben a britek unióból való kilépése miatt Európa tovább gyengül, és az energiáit olyan kérdések emésztik fel, amelyek helyett inkább a jövő kérdéseivel kellene foglalkoznia. 
    Kína pedig az idén is folytatni fogja gazdasági expanzióját - tette hozzá.
    "Ez így, összességében azt jelenti, hogy egy olyan évünk lesz 2017-ben, mint ami korábban soha" - hangsúlyozta.
    A külügyi tárcavezető szerint a magyar külpolitikát úgy kell alakítani, hogy ebből a helyzetből a legtöbbet lehessen kihozni. Éppen ezért 2017-ben is a magyar érdekek határozzák meg a külpolitikai lépéseket - fogalmazott.