Gedeon napja van. | 2024.03.28

Pécsi alpolgármester: 850 milliós foglalkoztatási program indult

2017-01-24 07:45:28

Hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának növelését célzó program indult Pécsett, ennek megvalósítására 850 millió forintos európai uniós forrást kapott a baranyai megyeszékhely önkormányzata és partnerei - közölte Decsi István, Pécs fideszes alpolgármestere az MTI-vel annak kapcsán, hogy a közelmúltban aláírták a projekt támogatási szerződését.

    A városvezető a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében (TOP) finanszírozott projektről szólva hangsúlyozta: annak végső célja, hogy mintegy 200-250 embert tartósan foglalkoztassanak a pécsi járásban, illetve a megyeszékhely 610 millió forintos szociális városrehabilitációs fejlesztésben érintett keleti részében.
    A 2021 nyarára megvalósuló programban az önkormányzat mellett a Baranya Megyei Kormányhivatal, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt., valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is részt vesz - tette hozzá.
    Decsi Tamás kiemelte: a foglalkoztatás növelése érdekében rugalmas helyi szakképzési és átképzési rendszert, valamint hatékony, szektorokon átívelő együttműködéseket alakítanak ki. 
    Közölte, "intenzív tőkevonzással és befektetésösztönzéssel" biztosítják a "megfelelő volumenű munkaerő-keresletet".
    Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években Baranyában és a pécsi kistérségben is sikerrel valósítottak meg a foglalkoztathatóság és foglalkoztatottság növelését célzó - uniós támogatású - projekteket. Ezek eszközei az alapvető munkaerőpiaci ösztönzők voltak: bér- és képzési célú támogatások, információszolgáltatás, illetve a mobilitás és a munkába járás támogatása - idézte fel.