Emma napja van. | 2024.04.19

Biztonságosan üzemelnek az atomenergiát alkalmazó hazai létesítmények

2017-01-18 14:47:00

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) által felügyelt mintegy négyezer, atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmény az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemelt tavaly - közölte Fichtinger Gyula főigazgató a hivatal szerdai budapesti évindító sajtótájékoztatóján.

    A főigazgató elmondta: összesen 28, biztonsággal kapcsolatos eseményt jelentettek 2016-ban, de a hétfokozatú nemzetközi eseményskála alapján ezek mindegyike a legenyhébb, skála alatti besorolást kapta.
    Az OAH várhatóan az idén, az első félévben dönt a paksi atomerőmű új blokkjainak telephelyengedélyéről - ismertette Hullán Szabolcs főigazgató-helyettes. 
    A működő négy paksi blokk közül kettőnél már korábban engedélyezték az üzemidő hosszabbítását, tavaly a hivatal kiadta a harmadik blokk további 20 éves üzemeltetését lehetővé tevő engedélyt, a negyedik blokk üzemidő-hosszabbítására vonatkozó, tavaly decemberben beadott kérelemről pedig az idei év végéig dönt az OAH - közölte a főigazgató-helyettes.
    Hullán Szabolcs felidézte, hogy a japán fukushimai atomerőműben 2011 márciusában történt baleset után - az Európai Bizottság kezdeményezésére - a paksi atomerőműben célzott biztonsági felülvizsgálatot hajtottak végre, hogy a tapasztalatok hasznosításával még biztonságosabbá tegyék a létesítményt.
    Az OAH folyamatosan felügyeli az erőműben a feladatok végrehajtását, a hatóság a 46 feladatból eddig 33 teljesítését fogadta el, öt feladatnál van csúszás, de az intézkedéseket a tervezett határidőre, 2018 végéig végrehajtják - mondta.
    Fichtinger Gyula főigazgató hangsúlyozta: a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által delegált szakértői csoportok, illetve az Európai Unió különböző területeken folyamatosan vizsgálja egyebek mellett a hazai nukleáris biztonságot. Magyarország alapvetően megfelel a nemzetközi követelményeknek és ajánlásoknak - emelte ki.
    Egy nemzetközi misszió (IPPAS) még 2013-ban vizsgálta a nukleáris és más radioaktív anyagok alkalmazására vonatkozó hazai szabályozást, valamint a kapcsolódó nukleáris és egyéb létesítmények fizikai védelmi rendszerét. Az akkor tett 66 javaslattal kapcsolatban akciótervet készített az OAH, idén júniusban egy újabb vizsgálat során értékelik a megtett intézkedéseket - közölte a főigazgató.
    A hatósági rendszert felülvizsgáló misszió (IRRS) 2015-ben járt Magyarországon, a javaslatokhoz kapcsolódó akcióterv nagy részét már teljesítették - mondta el.
    Kitért arra is, hogy nemzetközi szakértők tavaly végezték el Magyarország nukleárisbaleset-elhárítási rendszerének független felülvizsgálatát (EPREV-misszió). A nemzetközi szakértők nagyra értékelték az országos nukleáris veszélyhelyzet-kezelés felkészültségének általános szintjét - hangsúlyozta.
    A misszió által tett ajánlások és szakmai javaslatok alapján intézkedési terv született, az ebben meghatározott feladatokat 2017 végéig hajtják végre az illetékes szervek, az OAH és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felügyeletével - jelezte a főigazgató.
    Vincze Árpád, az OAH főosztályvezetője beszámolt arról, hogy a hivatal koordinálásával működő munkacsoport folyamatosan értékeli a hazai nukleáris létesítmények terrorfenyegetettségét.
    A létesítmények fizikai védelmét olyan tartalékkal alakították ki, hogy ha szükséges, és az OAH elrendeli, azonnal fokozható a védelmi szint, indokolt esetben akár állami eszközök bevonásával is. A fokozott védelem elrendelésére 2016-ban nem került sor - közölte.