Gedeon napja van. | 2024.03.28

Velencei Bizottság: aggasztó a lengyel alkotmánybíróság helyzete

2017-01-16 15:03:14

 

Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke aggodalmát fejezte ki a lengyel alkotmánybíróságon belüli "romló helyzet" miatt strasbourgi nyilatkozatában hétfőn.

 

    Kijelentette, hogy az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testületének bírálatát követően, amely szerint a lengyel kormány jogszabályok módosításával kísérelte meg befolyásolni az alkotmánybíróság munkáját, Varsó most a gyakorlatban tett lépéseket annak érdekében, hogy a bíróság a kormánytöbbség akaratának megfelelően cselekedjen. 
    Buquicchio azt kifogásolta, hogy az alkotmánybíróság új elnökét megkérdőjelezhető eljárás során választották meg, az új elnök olyan bíróra ruházta át hatásköreit, akit a bíróság által alkotmányellenesnek ítélt jogi alapon választottak meg, az alkotmánybíróság alelnökét pedig kívánsága ellenére küldték szabadságra. Szót emelt Buquicchio amiatt is, hogy az alkotmánybíróság három tagjának megválasztását hét évvel később próbálják érvényteleníteni.
    A Velencei Bizottság elnökének véleménye szerint az alkotmánybíróság mind ez idáig döntő szerepet játszott abban, hogy biztosítsa az emberi jogok, a jogállamiság és a demokratikus alapértékek tiszteletben tartását Lengyelországban.
    "Aggasztó ugyanakkor, hogy az alkotmánybíróságot módszeresen akadályozzák abban, hogy elvégezze az alkotmányban kijelölt feladatát" - fogalmazott Buquicchio.
    Az Európai Bizottság az alkotmánybíróság helyzete miatt 2016 januárjában előzetes vizsgálatot indított az uniós jogállamisági mechanizmus keretében Lengyelország ellen. Ezt követően - februárban - a Velencei Bizottság indított vizsgálatot, ennek tárgya a 2015 decemberében módosított alkotmánybírósági törvény kulcseleme volt, amely szerint nagy súlyú ügyekben a 15 tagú testület legalább 13 bíró jelenlétében és kétharmados többséggel hozhat érvényes határozatokat. Eddig az ilyen esetekben 9 bíró jelenléte volt elegendő.