Auguszta napja van. | 2024.03.29

Beismerte a 14 évvel ezelőtti gyilkosság elkövetését a szerdán letartóztatott férfi

2017-01-12 16:30:00

 

Beismerte a 14 évvel ezelőtti győri gyilkosság elkövetését a szerdán elfogott gönyűi férfi - mondta Bánhalmi Zsolt, Győr-Moson-Sopron megye bűnügyi főkapitány-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón.

 

    A férfi vallomása szerint autójával véletlenül ütötte el 2003-ban a 22 éves nőt, akiről azt hitte, hogy meghalt, ezért az autója csomagtartójába tette. Miután a lány magához tért, az akkor szintén 22 éves férfi a következményektől tartva egy bálazsinórral megfojtotta - ismertette.
    Bánhalmi Zsolt kifejtette: a 36 éves gönyűi gyanúsítottról kiderült, hogy az áldozatot korábban sosem látta. Éppen arra autózott, amikor egy telefonhívás elvonta a figyelmét és elsodorta a kerékpározó lányt. Kiszállt a járműből, és azt hitte, hogy meghalt a fiatal nő, ezért berakta a csomagtartóba, majd elindult. Útközben azonban kaparászást hallott. Az áldozat akkor még élt, a fiatal sofőr pedig pánikba esett, és a helyszínen talált bálazsinórral megfojtotta. Hozzátette: a holttestet később vitte el oda, ahol másnap megtalálták. Helyismerete volt, mert gázolajlopással egészítette ki akkor a jövedelmét, és a lopott gázolaj rejtekhelye a gyilkosság helyszínének közelében volt. A gönyűi férfi a gyilkosság után az autót egy illegális szlovákiai bontóba vitte, ezért nem találták a rendőrök - tette hozzá. 
    A rendőrök számtalan nyomot rögzítettek annak idején, amelyeket archiváltak. Ezek láttán az először közömbös gyanúsított beismerte tettét. Ha a férfi vallomása beigazolódik, emberölés miatt 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - magyarázta Móricz Péter, a megyei rendőrség bűnügyi alosztályvezetője. Hozzátette, ha 14 éve segített volna a lánynak és hívja a mentőket, közlekedési szabálysértéssel megúszta volna a mindvégig Gönyűn élő elkövető.  Bánhalmi Zsolt elmondta azt is, hogy a főkapitányság a 2003-ban kitűzött kétmillió forint nyomravezetői díjat visszavonja, mert rengeteg állampolgári bejelentést kaptak ugyan, de egyik sem vezette őket nyomra. A tanúk beszámolói pedig szavai szerint gyakran egészen más felé vitték a nyomozást, így például sem a személyleírás, sem a jármű típusa nem felelt meg a valóságnak. A gyanúsított néhány hónapja került a látókörükbe, de bővebbet erről nem árult el.
    A gyanúsított előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság.