Tivadar napja van. | 2024.04.20

Az evangélikus egyház összefogásra és segítségnyújtásra buzdít

2017-01-06 19:30:00

 Széleskörű gyülekezeti, közösségi összefogásra buzdít a rendkívüli hidegben a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai munkáért felelős püspöke - Fabiny Tamás erről szóló közleményét pénteken juttatta el az MTI-nek.

    A püspök azt írta: a következő napokban tartósan rendkívüli hideg lesz Magyarországon, ez a hajléktalanokat, az utcán élőket különösen nagy veszélynek teszi ki. Hozzátette: a tapasztalatok szerint az is előfordulhat, hogy otthonaikban élő idős, beteg emberek sem tudják magukat ellátni, és saját lakásukban fagynak meg.
    Tájékoztatása szerint az evangélikus diakónia néhány városban - más szervezetekkel is együttműködve - segíti a rászorulókat. Budapesten hőtartó fóliákat juttatnak el hajléktalanokhoz, Szarvason az Ótemplomi Szeretetszolgálat újra megnyitotta a krízisszálló kapuit, Nyíregyházán az Oltalom Szeretetszolgálat többletkapacitással várja a rászorulókat. Az Abaffy Gyula Szeretetszolgálat Borsod megyében meleg ruhák adásával segít, a dombóvári gyülekezet pedig az Evangélikus Diakóniai Otthonnal közösen meleg ételt oszt.
    Fabinyi Tamás nyomatékosan kéri a híveket, hogy a felebaráti szeretet és az irgalmasság jegyében vegyék észre és segítsék a kiszolgáltatott embertársaikat. Lehetőség szerint legalább néhány órára nyissák meg a gyülekezet vagy egyházi intézmények fűtött helyiségeit a rászorulók előtt, nekik forró teát és élelmet biztosítsanak - tette hozzá.
    Szükségesek lehetnek takarók, hálózsákok, meleg ruha, hőtartó fólia, tűzifa - sorolta és kérte: a bajbajutottakat segítsék abban, hogy mielőbb szállókra kerüljenek. Szükség esetén hívjanak orvost vagy mentőt - írta a püspök. Különös odafigyeléssel legyenek a tanyákon vagy máshol egyedül élők, valamint a kisgyermekek iránt - javasolta. Azt is kérte a gyülekezetektől, hogy hívjanak fel segítésre templomi hirdetésben, körlevélben vagy a Facebookon. Támogassák az önkéntesek munkáját, működjenek együtt a polgárőrséggel, a rendőrséggel és más szervekkel.

bne bti hgp