Auguszta napja van. | 2024.03.29

Az elemzők emelkedésre számítanak a magyar tőzsdén

2017-01-04 11:05:00

 

Optimista részvénypiaci hangulatban, emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

 

    Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a vezető részvények közül az OTP vélhetően tovább erősödik, a Magyar Telekom és a Richter a nemzetközi hangulattal mozog majd együtt. A Magyar Telekom esetében az elemző pozitívumként értékelte, hogy a papír áttörte az 500 forintos szintet és úgy vélte, meg is tud maradni ebben a tartományban. 
    A Mol mozgásáról kiemelte: a Deutsche Bank jelentősen, több mint 24 ezer forintra emelte a részvény célárát a keddi 20 900 forintos záráshoz képest, ugyanakkor a vállalat közzétette a decemberi finomítói marzs adatokat, amelyek romlást mutatnak. Rövid Szabolcs hozzátette: kérdéses, hogy a két ellentétes hír hatására milyen irányba indul majd el a Molnál a kereskedés. 
    Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: egy európai részvénypiaci rally körvonalazódik 2017 kezdetén, ezáltal a BUX is várhatóan pozitív tartományban nyithat.
    Az elemző a nemzetközi folyamatok közül kiemelte Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetőjének keddi nyilatkozatát, amelyben a francia politikus arról beszélt, ha májusban megnyerik a választást, népszavazást kezdeményez majd Franciaország európai uniós tagságáról. Az elemző szerint ez a bejelentés az európai hangulatot középtávon negatívan befolyásolja. 
    Továbbá beszámolt még a horvát gazdasági miniszter nyilatkozatáról is, amely szerint a Horvát Elektromos Művek (HEP) egy részének eladását tervezik. A miniszter közölte: a HEP-részvények eladása és az INA horvát olajipari vállalat részvényeinek megvásárlása két különálló tranzakció, ám az ellenzék és egyes kormánypárti politikusok is úgy látják, hogy a cél az INA tranzakció finanszírozása. Kiss Mónika úgy vélte a tranzakció finanszírozása kulcsfontosságú a Mol részvény árfolyama szempontjából is, ezért a befektetők fokozott figyelemmel követik a híreket. 
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,08 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 32 169,13 ponton zárt kedden, ami történelmi csúcsnak számít. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt. A Mol 40 forinttal, 0,19 százalékkal, 20 900 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 56 forinttal, 0,67 százalékkal, 8455 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,80 százalékkal, 506 forintra emelkedett, forgalma 629,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 41 forinttal, 0,66 százalékkal, 6150 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.