Auguszta napja van. | 2024.03.29

Több mint 10 milliárd forint támogatást kapnak civil szervezetek még az idén

2016-12-21 12:32:23

 

Több mint 10 milliárd forintot biztosít a kormány egyes civil és egyéb szervezetek finanszírozására - derül ki a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. 

 

    A döntés értelmében az összesen 10 milliárd 253 millió forint összegű költségvetési forrást még idén megkapják az érintetteknek. 
    A legtöbb forrást a Roma Oktatási és Kulturális Központ létrehozására fordítják, 1,6 milliárd forintot. Másfél milliárd forint jut szimfonikus zenekarok támogatására, egymilliárd forintot költenek a Kertész Imre Központ létrehozására, s csaknem egymilliárd forint jut vidéki folyóiratokra. Ezeknek a támogatásoknak a kedvezményezettje az Nemzeti Művelődési Intézet. 
    Szintén jelentős, 1,3 milliárd forint támogatást kap az Országos Roma Önkormányzat. 
    Félmilliárd forintból az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány is részesül, amely egy, az egyszülős családokat támogató központot hozhat létre a forrásból a fővárosban. 
    Mindemellett számos alapítvány és egyesület kap kisebb összegű támogatást, többek között a nyílt örökbefogadások elősegítésére, ifjúsági rendezvényekre, tehetségek támogatása érdekében, határon túli bölcsődék, óvodák kialakítására, belföldön hospice ház kialakítására, koraszülettek diagnosztikájára, terápiájára.