Tivadar napja van. | 2024.04.20

Meghalt az Egerből átszállított sérült Miskolcon

2016-12-21 07:52:54

Már öt halálos áldozata van a szombati, M3-as autópályán történt buszbalesetnek; szerdára virradóra életét vesztette az a sérült, akit kedden az egri Markhot Ferenc Kórházból szállítottak át a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba - mondta Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató-főorvosa az MTI-nek.

    Kifejtette: középkorú nőt életveszélyes, válságos állapotban vették át, romló központi idegrendszeri tünetekkel. A kórház központi aneszteziológiai és intenzív osztályán kezelték.
    Az MTI úgy tudja, hogy a nő 41 éves volt.
    A kórházvezető emlékeztetett arra, hogy korábban a megyei kórházban ápolt két súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérült beteg egyikének olyan súlyos kísérő betegsége volt, hogy az életét már nem tudták megmenteni. A másik súlyos életveszélyes sérült állapota stabilizálódott, jelenleg a traumatológiai osztály postoperatív őrzőjében ápolják - tette hozzá.
    Arról is beszámolt, hogy emellett a traumatológiai osztályon kezelt két sérült állapota stabil, hazabocsájtásukat a héten tervezik.
    Szombat éjjel felborult egy emeletes busz az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, a 133-as kilométernél az ónos eső miatt eljegesedett úton. A baleset után további autók rohantak előbb a felborult járműnek, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött, ezek között magyar, román és ukrán is volt. Hárman a helyszínen meghaltak, Hatan súlyosan, huszonketten könnyebben megsérültek.
    A felborult busz a debreceni Grand Tours utazási irodáé volt, amely a bécsi adventi vásárra szervezett útról szállította haza az utasokat. A buszon nyolcvanegyen utaztak.