Tivadar napja van. | 2024.04.20

Izraeli Filmhét - Nagykövet: az ország életét mutatják be az alkotások

2016-11-29 12:14:46

 Általában az életet, és a közel-keleti ország életét mutatják be a csütörtökön kezdődő 20. Izraeli Filmhéten látható alkotások - mondta Jószéf Amrani, Izrael új budapesti nagykövete az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

    A nagykövet - aki szerdán adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek - hangsúlyozta, hogy az állam 69 évvel ezelőtti megalapítása óta küzdenek a politikai és katonai mellett művészeti eszközökkel is, és az utóbbi magában foglalja, hogy filmjeikben Izrael életét ábrázolják.
    Jószéf Amrani kiemelte, hogy a filmhét keretében két fontos női alkotót is ünnepelnek: Jevgenyija Dogyinát, "az izraeli film és színház nagyasszonyát", aki a filmhét díszvendége is egyben, valamint a nemrég elhunyt Ronit Elkabec rendezőt, színésznőt, akinek "filmjei üzenetek az életről".
    A nagykövet a december 7-éig tartó filmünnep kínálatából kiemelte az Egy hét és egy nap című alkotást, amely az úgynevezett sivá, a gyászhét eseményein keresztül azt mutatja be, hogyan, milyen különböző módon dolgozza fel az anya és az apa gyermekük elvesztését. Az izraeli titkosszolgálat titkai című dokumentumfilmmel kapcsolatban pedig    Jószéf Amrani a nézőpont érdekességére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a titkosszolgálat hat korábbi vezetője az alkotásban nyíltan beszél arról, milyen politikai és erkölcsi próbatételek elé állította őket a munkájuk.
    Az Izraeli Filmhét vetítéseire december 7-ig a Puskin Moziban, a Mazel Tov étteremben és a Francia Intézetben várják a közönséget.