Emma napja van. | 2024.04.19

Belga lap: brüsszeli terrortámadás lehetőségére is figyelmeztetett az amerikai hírszerzés

2016-11-23 11:50:00

 Fennáll a terrortámadás veszélye a Brüsszel belvárosában pénteken nyíló karácsonyi vásár helyszínén az amerikai hírszerzés szerint - erősítette meg a La Libre Belgique című belga napilap szerdán.

    Az amerikai külügyminisztérium a kezdődő ünnepi szezonra tekintettel kiadott figyelmeztetésében az esetleges terrorakciók miatt óvatosságra intette az Európába utazókat, de feltételezett célpontokról nem tett említést.
     A belga napilap úgy tudja, hogy a tömegeket vonzó brüsszeli karácsonyi vásár is a lehetséges célpontok között van. Emlékeztetett azonban arra, hogy a nyilvánosságra hozott tájékoztatás szerint az amerikai hatóságoknak és hírszerző szerveknek készülő támadásról, konkrét fenyegetésről nincs tudomásuk.
    Benoit Ramacker, a belga fenyegetéseket elemző központ (OCAM) szóvivője elmondta, hogy az ünnepek alatt a hármas, "súlyos" szinten tartják a terrorfenyegetettség szintjét, amely azt jelenti, hogy a fenyegetés továbbra is jelentős, a terrortámadás veszélye "lehetséges, és valószínű".
    Brüsszelben az esetleges terrortámadások veszélye miatt 2007 óta nem engedélyezik a szilveszteri tűzijátékot - tette hozzá.
    Az idei értesülés nem az első, amely megnehezíti a több mint másfél millió látogatót vonzó belvárosi karácsonyi vásár lebonyolítását. Tavaly egy valószínűsített támadás bejelentését követően napokon keresztül nem nyithattak ki az árusok - írta a napilap.
    Az amerikai külügyminisztérium névtelenséget kérő tisztségviselőit idézve az amerikai főbb televíziós csatornák arról számoltak be: a terroristák az ünnepi készülődés időszakára összpontosítanak Európában.
    "A terroristák sokféle taktikát alkalmazhatnak, hagyományos és nem hagyományos fegyverekkel támadhatnak, hivatalos célpontokat és magánembereket egyaránt célkeresztjükbe állíthatnak" - fogalmazott az amerikai figyelmeztetés, amely a tervek szerint 2017. február 20-ig marad érvényben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó