Emma napja van. | 2024.04.19

A török elnök ismét Hitler politikájához hasonlította Izrael politikáját

2016-11-22 09:39:41

 

Hitler politikájához hasonlította a palesztinok lakta Gázai övezetet sújtó izraeli politikát Recep Tayyip Erdogan török elnök az izraeli 2-es tévécsatornának adott hétfő esti interjújában.

 

    Arra a kérdésre, hogy "Hitlert vagy Izraelt találja-e barbárnak", Erdogan egyiknek a politikáját sem helyeselte. Mint mondta, "amikor ilyen sok ember haláláról van szó, nem megfelelő azt kérdezni, hogy ezek közül melyik is a barbár". "Sosem felejthetem azokat a pillanatokat, amikor emberek ezrei haltak meg a Gázai övezetet érő izraeli támadásoktól" - tette hozzá.
    A török elnök hangsúlyozta, nagyon is tudatában van annak, milyen kényesen kezeli a zsidó állam az egykori német diktátorra vonatkozó kijelentéseket.
    2014 júliusában, miután Izrael Erős Szikla fedőnéven hadműveletet indított a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista palesztin mozgalom ellen, Erdogan a mostanihoz hasonló megjegyzést tett. Akkor még török miniszterelnökként úgy fogalmazott, hogy az izraelieknek "nincs lelkiismeretük, becsületük, büszkeségük, és azok, akik nap mint nap elítélik Hitlert, felülmúlják őt a barbárságban".
    Törökország hagyományosan Izrael egyik legszorosabb szövetségese volt a Közel-Keleten, de a viszony 2010-ben megromlott, miután az izraeli haditengerészet megölt több, a Mavi Marmara nevű hajón tartózkodó török aktivistát, akik a blokád alá vont Gázai övezetbe akartak bejutni. A két ország hat év elteltével, idén június végén írta alá a diplomáciai kapcsolataik teljes körű megújításáról és viszonyuk rendezéséről született egyezményt. A megbékélési szerződés értelmében - egyéb lépések mellett - Izrael Törökország számára részben feloldotta a Gázai övezet szárazföldi blokádját, így Ankara humanitárius segélyt küldhet a térségbe, valamint a felek hat év szünet után a múlt héten új nagyköveteket neveztek ki.
    A közeledés ellenére a feszültség nem tűnt el nyomtalanul, miután a török kormány továbbra is megértőnek mutatkozik a Gázai övezetet 2007 óta irányító Hamász radikális iszlamista palesztin szervezettel szemben. A Hamász tagadja Izrael létjogosultságát, és fegyverrel harcol a zsidó állam ellen.
    Izrael és Törökország emellett közös földgázvezeték építésének lehetőségéről is tárgyal. A tervek szerint a vezeték később Európába szállítaná tovább a földgázt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó