Andrea napja van. | 2024.04.18

Novák: rendhagyó módon kell beszélni a fiatalokat érintő kérdésekről

2016-11-21 15:45:28

Az uniós tagállamoknak újszerű eszközöket, módszereket használva, a fiatalok érdeklődését kiváltó módon kell kezelniük az ifjúságot érintő ügyeket, hogy sikerüljön bevonni őket a döntéshozatalba, hiszen ők alkotják a jövő Európáját - ezt állapította meg az Európai Tanács oktatás, ifjúság, kultúra és sport formációja hétfői brüsszeli ülésén, amelyről Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár számolt be az MTI-nek.

    A tagállamok szakminisztereinek, illetve szakállamtitkárainak részvételével zajló, a formáció ifjúsági részének hétfői ülésén a fiatalok igényeinek figyelembevétele állt a középpontban. 
    "Amikor a jövő Európájáról beszélünk, akkor szem előtt kell tartani az ő szempontjaikat, lehetőségeiket, érdekeiket, hiszen a Brexit, illetve a szélsőséges politikai erők európai megerősödése rávilágít, milyen következménnyel jár, ha a politikai elit eltávolodik a hétköznapi emberektől" - ismertette az ülésen elhangzottakat Novák Katalin.
    Az ülésen konszenzussal elfogadták a szervezet következtetéseit, amelyek szerint mind európai, mind tagállami szinten újszerű eszközöket, csatornákat, módszereket kell használni a fiatalokkal való kommunikációban. 
    A politikus kiemelte: a tanács tehát arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a fiatalok érdeklődését kiváltó, az életmódjukhoz közelebb álló módon szólítsák meg őket, és tárják eléjük a különböző ügyeket. Az államtitkár példaként egy lépésszámláló applikációt említett, amely közvetetten sportosabb élet felé terelheti a fiatalokat.
    Novák Katalin - mint elmondta - felszólalásában hangsúlyozta, milyen fontos bevonni a fiatalokat a döntéshozatalba. A magyar kormánynak a fiatalokkal kapcsolatban az a legfontosabb, hogy garantálja a biztonságukat, illetve lehetőségeket teremtsen a számukra, az utóbbihoz pedig azokat az új kommunikációs csatornákat és nyelvezetet kell használni, amelyeket ők használnak - tette hozzá.
    Az ülésen emellett arról is beszélt, milyen égető probléma Európában az ifjúsági munkanélküliség. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez Magyarországon folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, és mostanra - az októberi adatok szerint - az uniós átlag (18,2 százalék) alá esett (12,7 százalék).
    A kormány egyéb, fiatalokat segítő intézkedései mellett az államtitkár beszámolt az állami tulajdonú, nonprofit Új Nemzedék Központ programjáról, amelynek keretében Budapesten és a megyeszékhelyeken közösségi tereket hoztak, illetve hoznak létre. Ezeket "teljesen átadják" a fiataloknak, vagyis bármilyen programot szervezhetnek oda, amit szívesen csinálnak, ráadásul - például egy bevásárlóközponttal ellentétben - a fogyasztás kényszere nélkül - mondta. 
    Kiemelte továbbá az országosan decemberben bemutatandó, #Sohavégetnemérős című magyar filmet, amelyet azért támogattak az Új Nemzedék Központon keresztül, mert az szokatlan nyelvezettel, rendhagyó, de a fiatalok számára is érthető módon beszél azokról a kérdésekről, amelyek őket foglalkoztatják.