Tivadar napja van. | 2024.04.20

Fejérben a 400 legnagyobb vállalat adja az árbevétel 85 százalékát

2016-11-17 20:57:00

 

Fejér megyében a vállalkozások együttes nettó árbevételének mintegy 85 százalékát a 400 legnagyobb cég adja - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Fejér megyei adó- és vámigazgatósága igazgatója csütörtökön Székesfehérváron, a Top 100+300 Fejér megye gazdasági értéktára című kiadvány bemutatóján.

 

    Menyhárt Róbert elmondta, hogy a Top 400-ban szereplő cégek a megyei exportárbevétel 98 százalékát adják, miközben az összes alkalmazott 63,5 százalékát foglalkoztatják és a tavalyi beruházások 84 százalékát generálták. Megjegyezte, hogy az értékesítés nettó árbevétele a megye össze vállalkozása esetében 2015-ben 8,1 százalékkal nőtt 2014-hez képest, a Top 400 cégé viszont 10,2 százalékkal, ráadásul a legnagyobb árbevételű 400 vállalkozás nyeresége 21,8 százalékkal nőtt tavaly.
    Szántó Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal veszprémi főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy Fejér megyében igen nagy az ipar szerepe, a GDP közel 50 százaléka ebből a szegmensből származik.
    Beszélt arról is, hogy az első félévben az ipari termelés volumene 8,4 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest, az egy alkalmazottra jutó termelési érték 29 millió forintot tett ki.
    A Pannon Lapok Társasága kiadásában, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Adó Igazgatósága, a Központi Statisztikai Hivatal veszprémi főosztálya és a Fejér Megyei Hírlap együttműködésében készült TOP 100+300 (2016. Fejér megye gazdasági értéktára) című gazdasági magazin adatai szerint a megyében 2015-ben a legnagyobb nettó árbevételt a bicskei székhelyű Spar Magyarország Kft. érte el 413 milliárd forinttal, megelőzve a rácalmási Hankook Tire Kft.-t (220 milliárd) és a székesfehérvári Arconic-Köfém Kft.-t (210 milliárd). A 400. helyen szereplő cégnek is 660 millió forintos nettó árbevétele volt 2015-ben.