Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szakértő: az OTP a trendekkel szemben erősödni tudott

2016-11-16 20:05:00

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,18 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 29 972,83 ponton zárt szerdán.

    A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
    Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta, az OTP szembemenve az irányadó magyar és a nyugat-európai tőzsdei trendekkel erősödni tudott, míg a Mol és a Richter követte a nemzetközi trendeket. Az OTP jó teljesítményében a szakértő szerint annak lehetett szerepe, hogy a Citigroup semleges ajánlás mellett 8300 forintról 8800 forintra javította a magyar bankpapír célárfolyamát, és utóbbi bevonzotta a vevőket. Megjegyezte, talán ez az első olyan nap Donald Trump győzelme után, hogy a dollár erősödik, de a tőzsdék ezt az ütemet már nem tudják követni. Úgy vélekedett, valószínű, hogy előbb-utóbb az erős dollár is kifullad.
    A Mol 240 forinttal, 1,30 százalékkal 18 190 forintra gyengült, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények 70 forinttal, 0,88 százalékkal 8060 forintra erősödtek, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 479 forintot ért, forgalma 303,7 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 2,07 százalékkal 5900 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1876,01 ponton zárt szerdán, ez 4,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.