Emma napja van. | 2024.04.19

Trump azt ígéri, bebörtönzi vagy kiutasítja a bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlókat

2016-11-14 07:40:53

 

Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt ígéri, hogy bebörtönzi vagy kiutasítja azokat az illegális bevándorlókat, akik bűncselekményeket követtek el. 

 

    Ez derül ki abból az interjúból, amelyet a CBS televízió készített Donald Trumppal. A csatorna vasárnap este "60 perc" című műsorában sugározza a nyilatkozatot, amelyből napközben már nyilvánosságra hoztak részleteket. 
    Donald Trump kifejtette, hogy a kampányban tett ígéretéhez híven megpróbálja rendezni az Egyesült Államokban tartózkodó, mintegy 11 millióra becsült illegális bevándorló helyzetét. Kijelentette: már első munkanapját azzal kezdi, hogy "azokat, akik bűncselekményeket követtek el, vagy szerepelnek a bűnügyi nyilvántartásban, bűnöző bandák tagjai vagy kábítószerkereskedők - valószínűleg két-hárommilliónyian vannak -, kitesszük az országból vagy bebörtönözzük őket". Hozzátette: "kitesszük őket az országunkból, mert illegálisan tartózkodnak itt". 
    A megválasztott elnök csak ezt követően dolgozza ki azt, hogy miként rendezze a nem bűnöző, de az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó bevándorlók helyzetét. Úgy fogalmazott: a határok biztonságának megteremtése az elsődleges feladat. 
    Trump megerősítette azt is, hogy az amerikai-mexikói határon megépíti a falat, de hozzátette, van, ahol elég lesz "kerítés" is. 
    Donald Trump a választási kampányban még azt hangoztatta, hogy minden egyes illegális bevándorlót kiutasítana az országból, ehhez képest azonban finomított álláspontján. 
    Paul Ryan, a képviselőház elnöke a CNN hírtelevízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában azt mondta: tömeges deportálás pillanatnyilag nem szerepel a republikánusok programjában. "Először a határok biztonságát kell garantálni" - fogalmazott Paul Ryan.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó