Gedeon napja van. | 2024.03.28

Emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

2016-11-11 07:59:46

 

Emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, az OTP húzhatja a piacot.

 

    Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az OTP harmadik negyedéves számai lényegesen felülmúlják a várakozásokat, a papír árfolyama pénteken tovább emelkedhet. Az OTP erősödése magával húzhatja a magyar részvénypiac egészét is - tette hozzá. A kereskedésre ható makroadatot nem tesznek közzé pénteken.
    Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: robusztus OTP-jelentés fejezi be a magyar gyorsjelentési időszakot, így kifejezetten pozitív árfolyamreakcióra számít. 
    A vezető magyar részvények tovább erősödhetnek a nyitásban. Bár a feltörekvő piacok részvényindexei és devizái gyengülni kezdtek csütörtökön, ez Magyarországot még nem érintette. A gyengülés mögött több érv is áll: magasabb amerikai kamatokra, alacsonyabb feltörekvő piacokra irányuló tőkekiáramlásra és protekcionista gazdaságpolitikára számítanak a piaci szereplők Donald Trumptól - vélekedett. Az amerikai elnökválasztási hírekre a forint a magyar részvényeknél sokkal érzékenyebben reagált a csütörtöki kereskedésben és az euró árfolyama megközelítette a 309-es szintet. Bár már alig két hónap van hátra az év végéig, fokozott izgalmakra számítanak a deviza- és tőkepiacokon, a forint kurzusa jobban kilenghet, mint az év során bármikor. 
    Pénteken indul a kereskedés a Duna House részvényeivel a tőzsdén.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,11 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 30 540,32 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint volt. A Mol 145 forinttal, 0,78 százalékkal 18 455 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 2,39 százalékkal 8150 forintra erősödött, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,41 százalékkal 484 forintra esett, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,16 százalékkal 6150 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.