Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fényfestéssel mutatják be Szent Márton életét Szombathelyen

2016-11-11 07:21:49

 

Szent Márton legendás élettörténetét beszéli el Szombathelyen a nevét viselő templom falára vetített fényfestés, amelyet péntektől három héten át naponta három alkalommal tekinthetnek meg az érdeklődők. 

 

    Szekeres Kriszta, a szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy az első vetítést a hagyományos Márton-napi vesperás és az azt követő lampionos felvonulás után, 17 óra 20 perckor tartják, majd 17 óra 40 perctől és - az esti szentmisét követően - 19 órától láthatják a fényfestést az érdeklődők.
    A csaknem 10 perces fényjátékot igazi családi, közösségi programnak szánják, amely szervesen kapcsolódik a már végéhez közeledő emlékévhez, amelyet az ókori Savaria szülötte, Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából hirdettek meg.