Auguszta napja van. | 2024.03.29

KDNP: felelős kormány és felelőtlen ellenzék döntött

2016-11-08 11:10:04

 A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alaptörvény keddi módosításakor egy felelős kormányszövetség és egy felelőtlen ellenzék döntött.

    Harrach Péter a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a tét a maradék szuverenitás megőrzése volt, az egyértelműen bevándorláspárti baloldal magatartása érthető, ugyanakkor Jobbik álláspontja érthetetlen.
    Kitért arra, hogy a Jobbik részt vett az egyeztetéseken, a módosítás szövegének kidolgozásában együttműködött, elfogadta annak szövegét.
    Szerinte a Jobbik cselekedete politikai öngyilkosságként is értékelhető, a saját szavazóikkal mentek szembe, hiszen a kvótanépszavazáson a 3,3 millió nemmel voksoló között nem csak fideszesek, KDNP-sek, hanem Jobbik szavazók is voltak.
    Az alaptörvény módosítása fontos, bár nem az egyetlen és legerősebb eszköze a szuverenitás védelmének, míg a letelepedési kötvény finanszírozási kérdés - húzta alá. Szerinte a kufárkodás méltatlan egy ilyen módosításhoz, s nem tudtak különbséget tenni a fontos és a jelentéktelen kérdések között.
    Harrach Péter kérdésre azt mondta, hogy az alaptörvény módosítása és a letelepedési kötvény visszavonása között az ő szemükben nincs összefüggés. "A letelepedési kötvényt nem ezért fogjuk visszavonni, (...), az ettől függetlenül lesz" - közölte.
    Hozzátette: ha ezek után a Jobbik úgy dönt, hogy mégis szívesen megszavazná az alaptörvény módosítását, akkor új helyzet adódik, most nehéz megmondani, hogy mi következik.
    Mi megtettük azt, amit meg kellett tenni - fogalmazott a kormánypárti politikus, aki szerint minden bizonnyal nehezebb lesz és nagyobb munkát igényel majd a magyar érdekek képviselete és védelme nemzetközi porondon. A küzdelmet, amit eddig folytattak és ezután is folytatni kívánnak ugyanakkor nem teszi lehetetlenné - vélte.
    A frakcióvezető szerint a keddi nap vízválasztónak tekinthető a következő időszak politikai cselekedeteit illetően és eldönti, hogy ki melyik oldalon áll.
    A KDNP-s politikust kérdezték az amerikai elnökválasztásról is. Harrach Péter azt mondta, hogy a döntés az amerikai népre tartozik. Nekünk az a dolgunk, hogy a megválasztott elnököt elfogadjuk és jó viszonyt építsünk ki vele - mutatott rá.