Gedeon napja van. | 2024.03.28

Barack Obama ismét Hillary Clinton támogatását kéri az amerikaiaktól

2016-11-08 07:02:10

Barack Obama amerikai elnök a választás hajrájában ismét beszállt a kampányba és Hillary Clinton támogatását kérte honfitársaitól.

    A változatlanul óriási népszerűségnek örvendő elnök a michigani Ann Arbor városában arra kérte híveit: úgy támogassák Hillary Clinton elnökké választását, ahogyan annak idején őt támogatták.       Obama hosszan fejtegette, hogy régóta ismeri a demokrata párti elnökjelöltet, s véleménye szerint Hillary Clinton egész életét annak szentelte, hogy Amerikát jobbá és virágzóbbá tegye. Hangsúlyozta, hogy Clinton személyében az Egyesült Államok első női elnökét választhatják meg, és leszögezte azt is, hogy kedden a választóknak a megosztó politika és az összefogás politikája között kell választaniuk. Idézte is a Clinton-kampány jelmondatát: "Együtt erősebbek vagyunk". Az éljenző hívek azonban nem ezt skandálták, hanem Obama korábbi kampányszlogenjét: "igen, meg tudjuk tenni". Barack Obama ezzel a jelszóval nyerte meg az első választást, még 2008-ban.
    A The Wall Street Journal információi szerint hétfőn a New York-i tőzsdén emelkedtek a részvények értékei, és az egész Wall Streetet optimizmus kerítette hatalmába annak hírére, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey vasárnap bejelentette: fenntartják korábbi álláspontjukat, és nem tartják indokoltnak a vádemelést Hillary Cinton ellen az úgynevezett e-mail-botrány miatt. E bejelentéssel erősödtek Clinton győzelmi esélyei kedden. A beruházók és a pénzvilág mindig inkább Clintont tartotta kedvezőbb elnökjelöltnek, részben mert kiszámíthatóbb, mint republikánus vetélytársa, részben pedig mert Donald Trump a meghirdetett kereskedelmi és bevándorlás-politikájával elriasztotta őket.
    Hétfőn egyébként a Fehér Házban tartott szokásos sajtótájékoztatóján Josh Earnest szóvivő közölte: Obama elnök változatlanul nagy becsben tartja az FBI igazgatóját. "Az elnök megítélése nem változott, továbbra is bízik abban, hogy ügyesen irányítja az FBI-t" -fogalmazott a szóvivő. James Comeyt Obama elnök nevezte ki a Szövetségi Nyomozó Iroda élére 2013. szeptemberében, jóllehet korábban, George W. Bush republikánus elnök kormányában magas rangú tisztségviselő volt.