Emma napja van. | 2024.04.19

BM: hétmilliárdos támogatás kistelepüléseknek

2016-11-07 10:57:03

 

Hétmilliárd forintos pályázati támogatást kapott több mint 400 kistelepülés önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására - ismertette a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára hétfőn Budapesten.

 

    Pogácsás Tibor sajtótájékoztatóján elmondta: a BM által kiírt, főként óvodák, iskolák, sportlétesítmények, utak felújítására szolgáló pályázat eredményeként kiosztott támogatások közül a legnagyobb 30 millió, a legkisebb 1 millió forintos volt - tette hozzá.
    Érvényes pályázatot 1895 önkormányzat adott be, a teljes pályázati igény több mint 35 milliárd forint volt. A hétmilliárd forintos keretből az első, ötmilliárdos ütemben 311, a második, kétmilliárdos ütemben 130 kapott támogatást - közölte az államtitkár.
    Az odaítélés fő szempontjai között szerepelt a felújítandó intézmények kihasználtsága, energiahatékonysága, továbbá, hogy hátrányos helyzetű gyermekeket is ellát-e, sportlétesítmények esetében, hogy több település igénybe veszi-e, utaknál pedig, hogy tömegközlekedésre is használják-e - mondta a Pogácsás Tibor.
    Kiemelte: fontos, hogy belföldi támogatásról van szó, ugyanis ebben az esetben nem feltétlenül kellenek olyan speciális pályázatírói szakismeretek, amelyek az uniós pályázatokon való eredményes részvételhez általában szükségesek.
    Ez a pályázati forma évről évre megújuló, bővülő támogatást nyújt a kistelepülések számára annak érdekében, hogy csökkentse hátrányaikat - tette hozzá az államtitkár.