Auguszta napja van. | 2024.03.29

Első fokon felmentettek két férfit, akit lőfegyverrel visszaéléssel vádoltak

2016-11-05 13:11:00

 

Bizonyítottság hiányában első fokon felmentett a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken két férfit, aki ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt indult eljárás; a bűnjelként lefoglalt fegyvereket elkobozták - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. A 36 és a 34 éves férfit korábban előzetes letartóztatásba helyezték.

 

    A Fővárosi Törvényszék azt írta: a vádirat szerint az elsőrendű vádlott megkérte egyik ismerősét, hogy béreljen neki egy garázst a XIII. kerületi Marina Parton, ahová 2013. október 1-jén beparkoltak egy autóval, majd 2014. február 3-án lőfegyvereket és lőszereket helyeztek egy sporttáskába rejtve a kocsi csomagtartójába.
    A járműbe rakott lőfegyverek és lőszerek megszerzésére és tartására a vádlottaknak nem volt engedélyük - írta a törvényszék.
    A közlemény szerint nem lehetett bizonyítani, hogy a férfiak valóban megjelentek a garázsnál, az autót saját kulccsal kinyitották, és a csomagtartóba lőfegyvereket és lőszereket tettek.
    A vádlottak végig következetesen tagadták bűnösségüket.
    Az eljárás során a szomszéd helyen parkoló kocsi tulajdonosát is meghallgatták, aki elmondta, hogy a vádbeli jármű valóban ott állt, de soha semmilyen mozgást nem tapasztalt, a férfiakat pedig egyszer sem látta az autó környékén.
    A bíróság kiemelte, hogy az eljárás egy névtelen telefonos bejelentésre indult, amelyben csak annyi hangzott el, hogy "militáns ruhába öltözött" emberek valamit pakolnak a kocsiba. A telefonáló azonban nem mondott semmi olyat, ami alapján az elkövetőt be lehetett volna azonosítani.
    Nem találtak megfelelő ujjlenyomatot, és nincs sem kamerafelvétel, sem tanú, sem bármilyen egyéb adat, ami alátámasztaná, hogy a vádlottak helyezték a lőfegyvereket a járműbe.
    A bíróság nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani a férfiak bűnösségét, ezért bizonyítottság hiányában felmentette őket. Az ítélet nem jogerős, az ügyész a bűnösség megállapításáért, büntetés kiszabásáért fellebbezett - olvasható a közleményben.
    Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda akkori igazgatója 2014. február 7-én jelentette be, hogy tíz lőfegyvert és ezerkétszáz lőszert találtak egy XIII. kerületi lakópark egyik teremgarázsában egy autóban.
    Hozzátette: a 2014. január 13-i Lehel utcai pénzintézeti robbantás miatt felállt speciális nyomozócsoporthoz beérkező 582 hívás egyikének eredményeként jutottak el a helyszínre, ahol bár találtak egy motort, az nem egyezik a bűncselekményhez használttal. A Terrorelhárítási Központ segítségével egy 36 és egy 34 éves férfit fogtak el - közölte.
    Beszámolt arról is, hogy a fegyverek nagy részének szakértői vizsgálatát már elvégezték, és nem találtak közöttük olyat, amellyel bűncselekményt követtek volna el.
    A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014 februárjában előzetes letartóztatásba helyezte a két férfit.