Tivadar napja van. | 2024.04.20

Tarlós: vita helyett összefogásra van szükség, hogy elindulhasson a 3-as metró felújítása

2016-11-04 07:14:43

   Vita helyett összefogásra van szükség, hogy elindulhasson a 3-as metró felújítása - hangsúlyozta a Hír TV csütörtök esti műsorában Budapest főpolgármestere, aki úgy fogalmazott, "nem gondolom, hogy én űzök politikai játszmát" a kérdésben.

    Össze kellene fogni, nem szópárbajt vívni, mert politikai jelentősége, következménye annak van, ha nem kezdődik el ez a beruházás; "sem a kormány, sem a főváros nem tud ebben intakt maradni" - jelentette ki Tarlós István, aki kérdésre válaszolva azt jelezte, a felújítás kezdete attól függ, "lesznek-e épelméjű ajánlatok".
    A lehetséges forgatókönyvekről szólva úgy nyilatkozott, vagy egyfordulós tárgyalásos egyeztetésen lejjebb viszik áraikat a partnerek, vagy eredménytelenek lesznek a pályázatok, meg kell ismételni a tenderkiírást.
    Csak abban bízhatunk, hogy az alagútra, a biztonsági berendezésekre vonatkozó tenderre értékelhető ajánlatok érkeznek, amelyeknek az elfogadása nem jelentene fedezet nélküli kötelezettségvállalást, és akkor az alagút munkálatai tavasszal már elkezdődhetnek - jelentette ki a városvezető.
    "Fennáll a veszélye, hogy készül egyszer egy negatív szakvélemény", aminek következtében le kell állítani a vonalat - mondta -, és ez szavai szerint "bármikor bekövetkezhet".
    Csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 3-as metró felújítását firtató kérdésre kijelentette: ha egyetlen ember is veszélyben van, akkor a metrót azonnal le kell állítani, ennek megítélése azonban nem politikai, hanem szakmai, hatósági, biztonsági kérdés. A veszély elhárítását, továbbá a vonal és lehetőség szerint az állomások felújítását jelölte meg célként, hozzátéve, eddig 200 milliárd forintot biztosítanak a projekthez. Ha a forrás nem elegendő, a kormány kész újabb segítséget nyújtani - tette hozzá, a közbeszerzési szabályok egyszerűsítését azonban egy uniós irányelvre hivatkozva kizárta.
    "Nem hiszem, hogy az üzengetés vagy a politikai vita ebben a kérdésben - ahol vélelmezhetően emberek biztonsága van veszélyben (...) - helyes dolog lenne" - mondta Lázár János, hangsúlyozva: a metrófelújítás nem lehet politikai játszma kérdése. A kabinet fel van készülve arra az esetre, ha a főváros leállítja a vonalat, és a katasztrófavédelem közreműködésével kész segíteni a helyzet kezelésében - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.