Emma napja van. | 2024.04.19

Németországban menedékkérőknél razziáztak szervezett bűnözés gyanúja miatt

2016-11-02 11:43:49

 

Szervezett bűnözés gyanúja miatt, különleges rendőri erők bevetésével több helyszínen is razziát tartottak szerdán Németországban menedékkérőknél.

 

    A szászországi bűnügyi rendőrség (LKA) közleménye szerint Szászországban, Türingiában és Rajna-vidék-Pfalz tartományban intézkedtek összesen 16 menedékkérővel szemben, többségében orosz állampolgárságú, csecsen nemzetiségű embereknél, akiket egyebek között bűnszervezet létrehozásával, erőszakkal vagy fenyegetéssel elkövetett zsarolással és személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak.
    Több embert letartóztattak, a különleges rendőri egységeket pedig azért mozgósították, mert a nyomozók úgy vélték, hogy a gyanúsítottak igen hajlamosak az erőszakra - áll a közleményben.
    Hozzátették, hogy az ügy az úgynevezett orosz-eurázsiai szervezett bűnözés része, amely már hosszabb ideje jelen van Németországban.
    A bűnügyi rendőrségi munka egyik súlypontja ugyan a terrorveszély elhárítása, de ilyen időszakokban is fontos, hogy nem szabad teret engedni a bűnözés hagyományos ágazatainak sem, mint a szervezett bűnözés - húzta alá Jörg Michaelis, az LKA elnöke.
    A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke, Holger Münch az utóbbi hónapokban többször figyelmeztetett arra, hogy az orosz-eurázsiai szervezett bűnözés dinamikusan fejlődik és terjeszkedik Németországban. Jelezte azt is: a hatóságok tapasztalják, hogy a térségből származó szervezett bűnözői csoportok visszaélnek a menedékjoggal, tagjaik menedékkérőként regisztrálják magukat, hogy kérelmük elbírálásának idejére tartózkodási jogot szerezzenek Németországban.