Emma napja van. | 2024.04.19

Kósa: folyamatosan emelkedik a bérszínvonal

2016-10-30 10:49:47

A bérszínvonal most is folyamatosan emelkedik, november-januárban állapítják majd meg, hogy lehet-e jelenleginél nagyobb mértékben növelni a reálbért, és mit jelent a további emelkedés a foglalkoztatásban, gazdasági egyensúlyban, növekedésben - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

    Kósa Lajos hozzátette: mindezt a parlament újraindulásakor, február 15-én  kell majd valamilyen módon, jogszabályi szinten megjeleníteni.
     A fideszes politikus szerint olyan béremelés, amely után a magyar emberek azt mondják, "most már elégedett vagyok a béremmel", biztos nem lesz. Mindig lehet két forinttal többet keresni - mondta -, és "hajlamosak vagyunk elfelejteni, honnan indultunk". Emlékeztetett arra, hogy az év első 8 hónapjában 7,5 százalékkal nőtt a reálbér, és ezzel 44 hónapja folyamatos a növekedés.
    Azt mondta: bár Magyarország az európai uniós országok közül nem a legfejlettebbek között van, de a hasonló adottságú országok feltételei alapján Magyarország jól teljesít. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője rámutatott: soha nem látott előrelépés történt, hogy bekövetkezzen a teljes foglalkoztatás, a foglalkoztatottak száma a korábbi 3,4 millióról 4,3 millióra nőtt, emellett a magyar munkaerő egy része, mintegy 340-350 ezer ember az unióban dolgozik.
    Kósa Lajos hangsúlyozta: a bérpolitikát úgy kell alakítani, hogy a nem Magyarországon dolgozó magyar munkaerő száma kezelhető maradjon, nem úgy mint Bulgáriában, ahol a lakosság mintegy harmada elment az országból. Magyarországon ez az arány 10 százaléknál kevesebb, ami "belesimul az európai országok átlagába".
    A frakcióvezető képtelenségnek nevezte azt, amit az ellenzék állít, hogy a "rettenetes" magyar élet-, munkahelyi és bérviszonyok, valamint azok kilátástalansága miatt "menekülnek el" sokan az országból. Kósa Lajos véleménye szerint akkor kell valamilyen magyarázatnak lennie arra, hogy a legnagyobb népesség, amely nem hazájában dolgozik, az a német, több mint 1,5 millióan nem a hazájukban dolgoznek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó