Tivadar napja van. | 2024.04.20

Kuvaiti piacra lépett egy magyar kibervédelmi cég

2016-10-30 07:58:50

 A QUADRON Kibervédelmi Kft. és a kuvaiti internetszolgáltató QualityNet együttműködési megállapodást jelentett be, melynek értelmében a magyar partner IT biztonsági tanácsadást és képzést nyújt majd - közölte a kft. az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint a teljes magyar tulajdonban lévő vállalat 2017-ben 1-2 millió dollár árbevétellel számol az egyezség eredményeként, amely 2-3 év alatt elérheti az 5-10 millió dollárt is. Amennyiben újabb szolgáltatásokkal és termékekkel lép a piacra, akkor piaci részesedése elérheti akár a kuvaiti biztonsági piac 5-10 százalékát is - emelte ki a cég.
    A nyilvános adatbázis szerint a kft. alapítása évében, 2014-ben 589 millió forint árbevételt ért el, ami tavaly 1,126 milliárd forintra nőtt, adózott eredménye pedig 89 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 86,1 millióról. Az adózott eredmény alacsony növekedésének oka a dolgozói létszám bővülése és ennek megfelelően az infrastruktúra megemelkedett költségszintje - tudatta a cég az MTI-vel.
    A QualityNet-et 1998-ban alapította a kuvaiti kommunikációs minisztérium, később tulajdonjogának 90 százalékát a Bahreini központú Batelco vásárolta meg, és azóta is 90 százalékos tulajdonosa a vállalatnak. A fennmaradó 10 százalék a National Bank of Kuwait tulajdona. A QualityNet piaci részesedését tekintve a legnagyobb szolgáltatási portfólióval rendelkezik Kuvaitban.
    A Perzsa-öböl menti államban és a térségben a biztonság, ezen belül az IT biztonság kiemelt prioritású stratégiai probléma. Nemzetközi politikai és gazdasági helyzete miatt Kuvaitban a biztonság fenyegetettségi szintje az átlagosnál magasabb, ezért a térségben fokozott igény mutatkozik információ-technológiai biztonsági szolgáltatásra is, melyet azonban megfelelő szintű képzés hiányában a helyi szakemberek nem tudnak kielégíteni - indokolta a Quadron az együttműködést.