Auguszta napja van. | 2024.03.29

Tőkés: petíciók az erdélyi és felvidéki "jogsértések" ügyében

2016-10-28 12:40:58

 

Az erdélyi, illetve a felvidéki magyarságot érő "jogsértések" miatt három ügyben négy petíció fekszik az Európai Parlament petíciós bizottságának asztalán - jelentette be Tőkés László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    Az egyik a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaadásának érdekében született, a másik a szlovák állampolgárságuktól önkényesen megfosztottak ügye. Két petíció is született a Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezésének ügyében - sorolta a politikus.
    Mint elmondta, az egyházi ingatlanok ügye a tulajdonjogot és a vallásszabadságot sérti. Példaként említette, hogy csak szeptemberben 12 visszaszolgáltatási kérelmet utasították vissza a román hatóságok és újból államosították a református Székely Mikó Kollégiumot.
    Tőkés László közölte: a szlovák állampolgárság megvonása etnikai diszkrimináció, illetve alkotmányos jogfosztás a szlovák alkotmány szerint is. Hozzátette, a Benes-dekrétumok ügyében pedig a kollektív bűnösség elve, etnikai diszkrimináció, illetve rasszizmus érvényesül a felvidéki magyarokkal szemben. Annál is inkább, mert 2007-ben a Szlovák Nemzeti Tanács megerősítette a Benes-dekrétumok hatályát - emlékeztetett.
    Hangsúlyozta: eredményként könyvelhető el, hogy a bizottság befogadta a petíciókat és várhatóan a jövő év elején tűzik napirendre. Előrehaladást jelent, hogy a bizottság azzal a kéréssel fordult Romániához, hogy adjanak magyarázatot a kialakult helyzetre. A román hatóságok választ is adtak, ám az "csupa mellébeszélés, csúsztatás és hamisítás" - fogalmazott.
    Ugyanakkor az állampolgárság ügyében is bekérték a szlovák hatóságoktól a magyarázatot és az Európai Bizottságtól is szakvéleményt kértek - mondta Tőkés László, hozzátéve: ahogy ezek megérkeznek, készen áll az ügy a bizottsági vitára, amiben reményei szerint számíthatnak az Európai Néppártra.
    Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy ugyan Romániával és Szlovákiával javulnak a kapcsolatok, de mindkét országban folytatódik a magyarellenes politika.
    Közölte, a szlovák állampolgársági törvény ügyében azt a tájékoztatást kapta Brüsszelből, hogy az Európai Bizottság elismeri: a petícióban vannak olyan elemek, amelyek esetében fennáll az európai jogszabályok megsértésének gyanúja. Ezért elképzelhető, hogy maga a bizottság indít eljárást.
    Ilyen jogsértés - folytatta -, hogy az állampolgárság visszavonása tekintetében teljesen hiányzik a jogorvoslat lehetősége.
    Lomnici Zoltán közölte: az egész erdélyi magyarság megmaradása szempontjából fontos, hogy az egyházak folytathassák tevékenységüket. Vagyis alapvető érdekük, hogy visszakapják azokat az ingatlanjaikat, amelyek a Románia EU-csatlakozásakor tett vállalásában is szerepelnek.
    Az a cél, hogy az EU hívja fel Romániát és Szlovákiát arra, hogy az uniós jogszabályokat tartsa be - fűzte hozzá.
    Kiemelte, a a szlovákiai és a romániai magyarság fogyását meg kívánják állítani, akkor határozottan fel kell lépni a jogsértésekkel, a beolvasztó törekvésekkel szemben.
    A petíciókat civil szervezetek, ezeknek vezetői, egyházi vezetők, illetve magánszemélyek adták be a bizottsághoz.