Tivadar napja van. | 2024.04.20

Vádat emeltek egy különös kegyetlenséggel gyilkoló hajléktalan ellen Budapesten

2016-10-28 09:12:19

 

Vádat emeltek egy 40 éves hajléktalan férfi ellen, aki ököllel, majd késsel olyan durván bántalmazott egy másik fedél nélküli férfit Budapest IV. kerületében tavaly márciusban, hogy a sértett életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg - közölte a megbízott fővárosi főügyészhelyettes pénteken az MTI-vel.

 

    Fürcht Pál tájékoztatása szerint mindkét férfi a IV. kerület közterületein töltötte mindennapjait, a sértett éjszakánként a József Attila utca egyik házánál, a garázsbejáró melletti szélvédett helyen tartózkodott.
    A vádlott tavaly március 31-én hajnalban találkozott az épületnél a sértettel, leült mellé, majd közösen italoztak. Közben azonban - feltehetően a közösen fogyasztott ital miatt - anyagi jellegű vitába keveredtek, amelynek során a vádlott ököllel legalább hússzor megütötte a sértettet, majd elővett egy kést, amellyel - szintén nagy erővel - kétszer megvágta társa nyakát.
    A vádlott magára hagyta a sértettet, akit járókelők találtak meg reggel. A mentők kórházba vitték, ahol azonban pár órán belül meghalt.
    Mivel a bántalmazás következtében agysérülést, nyaki sérülést, koponyatörést és más súlyos sérüléseket szenvedett, életét az azonnali szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette volna meg - hangsúlyozta Fürcht Pál.
    A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő hajléktalant különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja, a bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztés - olvasható a közleményben.