Gedeon napja van. | 2024.03.28

Borbély Zsolt Attila nemzetpolitikai írásait összegyűjtő könyvet mutatnak be Aradon

2016-10-28 06:28:19

 

Borbély Zsolt Attila erdélyi politológus és közíró Székely kapu a magyar világra című kötetét mutatják be pénteken az aradi Tulipán könyvesboltban. A könyv Borbély Zsolt Attilának a Kapu című folyóiratban megjelent nemzetpolitikai írásai válogatását tartalmazza.

 

    A szerző az MTI-nek elmondta, hogy a könyvbe gyűjtött írások az elmúlt két évtizedben születtek, és műfajilag a publicisztika és a tanulmány közé sorolhatók. A könyv címével pedig inkább - a székely származású Brády Zoltán által alapított és vezetett - Kapu folyóiratra, mint saját látószögére kívánt utalni. Az írások egyaránt tárgyalnak erdélyi és magyarországi témákat. 
    Borbély Zsolt Attila sajnálatosnak tartotta, hogy az erdélyi magyar politikára vonatkozó, húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai máig érvényesek maradtak. "Az erdélyi magyar közéletet ma is ugyanazok a dilemmák feszítik. (...) Sőt, ami húsz évvel ezelőtt, az RMDSZ első kormányzati szerepvállalása előtt csak felsejleni látszott, az mára valóság. Az erdélyi magyarság kilencven százaléka által támogatott Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bukarest érdekeinek megfelelő politikát képvisel, az autonómia hívei visszaszorultak" - vélekedett a szerző.
    Megjegyezte, ennek ellenére nem borúlátó, mert vannak jelei annak, hogy az erdélyi magyarság fogyása megáll, és az a szint, amelyen a népesség stabilizálódik, még mindig képes lesz "egy nemzet teljes gazdasági, társadalmi, kulturális vertikumát nyújtani".
    Borbély Zsolt Attila úgy látta, hogy jelenleg nem az erdélyi magyarság, hanem az egész európai civilizáció került veszélybe. "Ha a muszlimok európai beözönlését nem állítják meg, akár már ötven éven belül semmivé foszolhat a római jogon, görög filozófián, és keresztény erkölcsön alapuló európai kultúra" - állapította meg. Úgy vélte: ez a körülmény szövetségessé teheti a románokat, magyarokat, szerbeket és szlovákokat. A kommunizmus által érintett országok lakói ugyanis egészségesebb önvédelmi reflexekkel rendelkeznek, mint a nyugat-európaiak.