Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az előfizetési díj eltörlése ellen tüntettek a román közszolgálati rádió alkalmazottai

2016-10-24 12:15:42

 

Az előfizetési díj tervezett eltörlése ellen tüntettek hétfőn Bukarestben a román közszolgálati rádió (SRR) alkalmazottai, arra hivatkozva, hogy a költségvetési finanszírozás politikai szempontból kiszolgáltatottá tenné a médiumot.

 

    A rádióelőfizetési díjat másik száz díjjal és illetékkel együtt akarja eltörölni a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD). A PSD elnökének, Liviu Dragneának erről szóló tervezetét a szenátus költségvetési bizottsága és plénuma múlt héten egyetlen délután alatt elfogadta, hamarosan pedig a képviselőházban is napirendre kerül. A sietséget az magyarázza, hogy decemberben parlamenti választások lesznek Romániában.
    A rádió több mint száz alkalmazottja tiltakozásul hétfő délelőtt kivonult a médium bukaresti székháza elé az utcára.
    "A rádiónak az előfizetési díj biztosítja a közvetlen kapcsolatot a hallgatóival, a finanszírozás átirányítása a kormányhoz antidemokratikus, a sajtószabadságot veszélyeztető lépés lenne" - idézte Ruxandra Sararut, a SRR igazgatótanácsának a tüntetésen részt vevő egyik tagját az Agerpres hírügynökség. Sararu felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény elfogadása esetén a közrádió működését szintén az állampolgárok fogják pénzelni, de "nem szeretnék Romániában is megismételni a magyar modellt".
    A PSD törvénytervezete a tévéelőfizetési díjat is eltörölné, ami ellen a román közszolgálati televízió (TVR) igazgatótanácsának többsége is szót emelt. Múlt héten több romániai civil szervezet - az ActiveWatch médiafigyelő, a Független Médiaközpont, és a Médiaszervezetek Szövetsége - közös állásfoglalásban tiltakozott, azt hangoztatva, hogy az előfizetési díj nélkül a közszolgálati médiát kiszolgáltatják a mindenkori kormánypártoknak. Hasonló tartalmú levelet küldött az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) vezérigazgatója is a román parlament kulturális bizottságainak.
    A SRR működési költségeit tavaly 53 százalékban saját forrásokból, 47 százalékban pedig költségvetési támogatásból fedezte. A "saját források" több mint 92 százalékát tették ki az előfizetési díjak.
    A tüntetésen részt vevő rádiósok szerint a - villanyszámlával együtt fizetendő - romániai rádió- és tévéilleték a legkisebb Európában: a rádióra 2,5 lejt (175 forint) a tévére pedig 4 lejt (280 forint) kell havonta háztartásonként fizetni.