Auguszta napja van. | 2024.03.29

MVH: november végéig tart a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetése

2016-10-18 06:29:01

 

Hétfőn indult és november 30-ig tart a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetése - mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden reggel.

 

    A kifizetések több csoportban, ütemezetten történnek. Hétfőn mintegy 60 ezer ügyfél számára indult el az alaptámogatáshoz kapcsolódó előleg, kedden pedig további 20 ezer gazdálkodó számára kezdődött meg a zöldítési támogatáshoz kapcsolódó előlegfizetés - fejtette ki.  
    Hangsúlyozta, hogy míg tavaly nyolc jogcímen, addig az idén már 11 jogcímen kapnak előleget a gazdák. 
    Magyarországon évi 400-420 milliárd forint támogatást kapnak a mezőgazdasági termelők, ebből előlegként tavaly mintegy 160-170 milliárdot fizetett ki a hivatal, az idén a várakozások szerint 200 milliárd forinthoz közelít majd ez az összeg - mondta az MVH elnöke.