Auguszta napja van. | 2024.03.29

Időjárás-jelentés

2016-10-14 16:59:00

 Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

Várható időjárás az ország területén szombat estig

    Éjszaka gyengén és erősen felhős területek egyaránt lesznek, főként délnyugaton néhol ködfoltok képződhetnek. Hajnalban északkeleten néhol kisebb eső, zápor kialakulhat. Szombaton  eleinte a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd délnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Kezdetben néhol lehet kisebb zápor, délutántól délnyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső, helyenként zivatar. A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön, a Bakonyban és az Alpokalján időnként meg is erősödik.
    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 14 és 20 fok között alakul.


    Időjárási helyzet Európában

    A Skandináv-félsziget fölötti középponttal már napok óta anticiklon helyezkedik el, amely a Balkán-félszigetig húzódik. Területén többnyire erősen felhős, párás, néhol tartósabban ködös az idő, csak a délebbi tájakon süt ki hosszabb időre a nap. Számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. Ugyanakkor a magasnyomás nyugati és keleti oldalán ciklonok örvénylenek. Területükön erősen felhős az ég, és többfelé esik az eső, záporeső, az Ural előterében havazás, hózápor fordul elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi, északkeleti részén általában 0 és +10, a középső és nyugati vidékén pedig 11 és 17 fok között változik. A legmelegebb délen, délkeleten van, itt a kora délutáni órákra többnyire 21, 27 fok közé melegszik fel a levegő. Szombat estig a Kárpát-medence fölé délnyugat felől eleinte változó nedvességtartalmú, majd egyre nedvesebb, több fokkal melegebb léghullámok érkeznek. Erősödik a nappali felmelegedés.