Emma napja van. | 2024.04.19

Prostituáltakat engedett az albérletébe egy nő, felfüggesztett börtönre ítélték

2016-10-14 15:18:00

Prostitúció elősegítése miatt gyorsított eljárásban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy 61 éves nőt, aki egy belvárosi lakást bérelt Budapesten azért, hogy azt örömlányok rendelkezésére bocsássa - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

    Ibolya Tibor közleményében azt írta: a nő még 2015 novemberében bérelte ki a lakást, majd szexuális tartalmú internetes honlapon hirdetést adott fel azzal, hogy "lakótársakat" keres. Az így verbuvált örömlányok rendszeresen vitték fel a társasházi lakásba az ügyfeleiket, ahová a 61 éves gyanúsított a főbérlő tudta nélkül engedte be őket.
    A lakásbordély működésének végül egy, a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságára e-mailen érkező bejelentés vetett véget. A nyomozók kimentek a lakásba és előállították a gyanúsítottat, valamint az ügyben tanúként szereplő - ahogy a főügyész fogalmazott - ott talált "lakótársait".
    A büntetett előéletű 61 éves nőt a bíróság 1 év 5 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását három és fél év próbaidőre felfüggesztette, egyben a nő pártfogói felügyeletét rendelte el.
    Az ítélet nem jogerős, az ellen a védelem enyhítésért fellebbezett.