Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kiírták A Dal 2017 pályázatát

2016-10-10 16:04:20

 Kiírták A Dal 2017 pályázatát, amelynek keretében azt a dalt keresik, amelyik Magyarországot képviseli a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel november 20-ig nevezhetnek - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-vel. 

    Mint az MTI-hez eljuttatott összegzés kiemeli, hogy a kiíró a magyar nyelvű dalokat támogatja, de angolul, valamint a Magyarország területén élő kisebbségek és etnikumok nyelvén íródott pályaműveket is vár a zsűri, ebben az esetben azonban minden dalhoz csatolni kell a szöveg magyar fordítását. Az MTVA számít a külföldi szerzők dalaira is, az ő pályázatuk akkor tekinthető érvényesnek, ha olyan magyar állampolgárságú vagy magyar anyanyelvű előadó énekli el, aki a pályázati kiírás minden további feltételének is megfelel.
    A Dal 2017 részletes pályázati kiírása a mediaklikk.hu/adal címen érhető el. Idén november 20-án éjfélig lehet postán beküldeni a kinyomtatott pályázati adatlapot zárt borítékban, ajánlott levélként. Emellett, november 18. és 20. között az MTVA székházának A portáján is átveszik a pályázatokat 10 és 18 óra között.
    A pályaműnek tartalmaznia kell a hangzóanyagot audio fájl és mp3 formátumban CD-n vagy pendrive-on, valamint a dal szövegét, ha az nem magyar nyelvű, annak magyar fordítását is CD-n vagy pendrive-on. A határidőig beérkezett, a feltételeknek megfelelő versenydalok közül szakmai előzsűri választja ki azokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek.
    A pályázati feltételek között szerepel, hogy a benevezett szám (dalszöveg és zene) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba vagy médiafelületre (televízió, rádió, internet) és nem hangozhatott el nyilvános előadáson 2016. szeptember 1. előtt. A dal maximális időtartama három perc lehet, az előadók csak magyar állampolgárok vagy magyar anyanyelvűek lehetnek és 2017. május 9-ig, az Eurovíziós Dalfesztivál első kijevi elődöntőjéig be kell tölteniük 16. életévüket.
    A résztvevő társaságok (Magyarországon a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.) dönthetik el, hogy előadóművészük az Eurovíziós Dalfesztiválon milyen nyelven énekel. A színpadon az előadás kizárólag félplaybackben történhet, tehát csak az énekhang élő, a zenei kíséret minden esetben felvételről szól. Hangszerek csak díszletként használhatók, nem szólhatnak élőben.
    A Dal 2017 élő adásaiba bejutó pályázóknak el kell készíteniük daluk akusztikus verzióját, amellyel versenybe szállnak az Akusztik Dalverseny fődíjáért. A szavazás nyertese fellép a VOLT Fesztiválon, a Petőfi Zenei Díj átadóján.
    A műsorban megjelenő dalok szövegei és szerzőik idén is versenyeznek A Dal 2017 Legjobb Dalszövege díjért. A díjazottat az élő tévéműsor második elődöntőjében nevezi meg a zsűri. A Dal 2017 Felfedezettje különdíjjal egy olyan versenyzőt tüntet ki a nemzeti dalválasztó műsor 2017-es mezőnyéből a televíziós zsűri, amelyik a műsorban debütál és kiemelkedő teljesítményt nyújt produkciójával. A Dal 2017 Felfedezettje különdíjat a tévéműsor első elődöntőjében adja át a zsűri.
    Tavaly 372 dallal pályáztak A Dalba. A győztes, Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie), aki Magyarországot képviselhette idén májusban Stockholmban, Pioneer című számával a 19. helyen végzett az Eurovíziós Dalfesztiválon.
    Az évente több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztivált jövőre Ukrajnában rendezik meg, miután Stockholmban az ukrán énekesnő, Jamala győzött 1944 című dalával.