Gedeon napja van. | 2024.03.28

Erősödik és stabil a gazdaság, emelkedik a bérek reálértéke

2016-10-09 19:10:00

 

Erősödik és stabil a gazdaság, három és fél éve töretlenül emelkedik a bérek reálértéke, gyarapodnak a családok - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    Hangsúlyozta: nem csupán a válságon sikerült úrrá lenni, de a 2013-as fordulat óta "egyértelműen stabil növekedést ért el" az ország, a kormányzat családi adórendszert vezetett be, számos adót eltörölt, radikálisan csökkentett. 
    A baloldal kezdettől támadja a családi adórendszert, ha rajtuk múlna, el is törölnék, ahogyan kormányzásuk alatt meg is tették; ez adóemelést és megszorításokat jelentene a gyermeket nevelő családoknak - tette hozzá. Megemlítette, hogy 2017-ben csökken számos termék és szolgáltatás áfája, ugyanakkor növelik a kétgyermekesek adókedvezményét, ami 390 ezer családot érint.
    A növekedés szerkezete is kiegyensúlyozott Magyarországon, a bővüléshez minden nemzetgazdasági ágazat hozzájárult - jegyezte meg.  "Ez az adórendszer már háromezer milliárd forintot hagyott a családoknál, és jövőre még több pénzt fog" - mondta. Hangsúlyozta, hogy a növekedés nem járt a külső- belső egyensúly megbomlásával, hiszen "nem hitelfelvétel táplálja a magyar gazdaság felzárkózását". 
    Halász János utalt arra is: a rendszerváltozás óta nem dolgoztak olyan sokan Magyarországon, mint most, a kormányváltás óta 677 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, közülük 450 ezren a versenyszférában helyezkedtek el; jelentősen emelkedett a foglalkoztatási ráta, felénél kevesebbre csökkent a munkanélküliek száma, arányuk az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban. 
    A frakciószóvivő kiemelte: tavaly reálértéken több mint 15 százalékkal többet értek a keresetek, mint 2010-ben.
    Az alaptörvény-módosításra vonatkozó kérdésre válaszolva Halász János elmondta, az emberek védelme érdekében a javaslatot minél előbb be kell nyújtani, "az emberek véleménye kötelezte erre a kormányt", a benyújtás után kezdődnek majd egyeztetések az anyagról.
    A Népszabadság megjelenésének felfüggesztésével kapcsolatos kérdésre Halász János azt közölte, "a Fidesz-frakció nem foglalkozik lapok tulajdonosi szerkezetével", a történteket "gazdasági ügynek és egy gazdasági döntésnek" tekintik.