Emma napja van. | 2024.04.19

Varga: Magyarország a Nemzetközi Valutaalap egyenrangú partnere

2016-10-07 20:26:00

Magyarország tagországa, egyben egyenrangú partnere a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) - hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleményében.

    A magyar nemzetgazdasági miniszter pénteken az IMF és a Világbank éves közgyűlésén vett részt Washingtonban.
    A közgyűlést követően kiadott közleményben a miniszter kiemelte: a magyar kormány IMF-hitelből ugyan, de a szervezet ajánlásaitól eltérő módon alakította át sikeresen a gazdaságot. A reformok eredményeit immár a valutaalap is elismeri, a korábbi kormányok által felvett hiteleket pedig idő előtt visszafizettük - hívta fel a figyelmet.
    A közgyűlésen folytatott befektetői találkozókon Varga Mihály arról adott tájékoztatást, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a 2013-as növekedési fordulat óta minden évben 3 százalék körüli értékkel emelkedett. Ugyanakkor a bővülés nem párosult a külső és a belső egyensúly megbomlásával, vagyis nem hitelfelvétel táplálta a magyar gazdaság felzárkózását.
    A tárcavezető szerint a gazdasági teljesítmény növekedését jelzi az is, hogy 26 éve nem dolgoztak olyan sokan Magyarországon, mint most: a munkanélküliségi ráta hat év alatt 12 százalékról 5 százalék alá csökkent. A 2010-es kormányváltás óta több mint 667 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma, és a növekedés mintegy kétharmada a hazai versenyszférában következett be - emlékeztetett.
    Az NGM közleménye tájékoztat arról, hogy a közgyűlés plenáris ülésszakán a Világbank Csoport elnöke, Jim Yong Kim hangsúlyozta: fokozott együttműködésre, a gazdasági integráció és a partneri viszonyok erősítésére van szükség annak érdekében, hogy a világgazdaság magasabb, ugyanakkor fenntartható és magas foglalkoztatási arányt biztosító növekedési pályára álljon.
    Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde kiemelte: a világgazdasági növekedés továbbra is gyengébb a vártnál, ennek ellensúlyozására ki kell terjeszteni a kereskedelmi kapcsolatokat, és a piacok megnyitásához szükséges szabályozási reformoknak ki kell terjedniük az új, digitális gazdaságra is - ismertette közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
    Varga Mihály az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta: a nemzetközi pénzügyi szervezetek közgyűlésén a világgazdaság olyan kihívásairól is eszmecserét folytatnak, mint a kínai gazdaság lassulása, a Brexit hatása Európára, az európai gazdaságra, illetve az olajárak változása, az alacsony olajárak ugyanis eddig segítették a világgazdaság bővülését.     
    A miniszter arról is tájékoztatott, hogy amerikai üzletemberekkel és befektetőkkel is találkozik az Egyesült Államokban.