Mégsem volt annyira pusztító a 252 millió évvel ezelőtti nagy kihalás egy kutató szerint
Mégsem volt annyira pusztító a mintegy 252 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász kor határán bekövetkezett nagy kihalásnak nevezett esemény, amelyről úgy tartják, hogy a tengeri fajok 96 százalékának a kipusztulásához vezetett - állítja Steven Stanley, a Hawaii Egyetem paleontológusa és evolúciós biológusa.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmányában a szakember kifejti, hogy valójában a tengeri fajok "mindössze" nagyjából 81 százaléka pusztult ki a nagy kihaláskor és a további veszteségek az úgynevezett háttérkihalások számlájára írhatók - írta a phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
A perm-triász kihalási esemény nagyjából 60 ezer évig tartott: ezt tartják a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalásnak. Korábbi kutatások szerint ezen időszakban szokatlanul sok volt a vulkanikus tevékenység és feltehetőleg számos nagy méretű aszteroida csapódott a Földbe.
Mindez a bolygó melegedéséhez és az óceán savasodásának felerősödéséhez vezetett. Az élhetetlen körülmények a becslések szerint a tengeri fajok 96, a szárazföldi gerinces fajok 70 százalékának a kipusztulásához vezettek.
Stanley szerint azonban a helyzet nem volt annyira súlyos, hogy csaknem az összes tengeri faj kihalását eredményezze. A szakember szerint a korszakra vonatkozó becslések többsége nem különíti el a háttérkihalásokat, amelyek a tömeges kihalások közötti időszakokban mennek végbe, amikor egy faj olyan kihívással találja magát szemben, amelyet nem tud leküzdeni: ez lehet ez egy új ragadozó felbukkanása vagy a víz elérhetőségében bekövetkező változás.
Stanley megnézte, hogy a földtörténet ismert tömeges kihalásai közötti időszakokban mennyi faj pusztult ki és arra jutott, hogy minél hosszabb idő telt el két kihalási esemény között, annál magasabb volt a háttérkihalások száma.
Az adatok alapján végül arra a megállapításra jutott, hogy azoknak a fajoknak a nagy része, amelyekről úgy tartják, hogy a perm-triász kihalási esemény idején tűntek el a Föld színéről, valójában már korábban kipusztultak vagy eleve kihalásra voltak ítélve az esemény idején.
Stanley ezeknek a fajoknak a levonásával jutott a 81 százalékra, amely - mint fogalmazott - még mindig jelentős kihalási arány ugyan, de mégsem annyira végzetes, mint azt eddig gondolták a tudósok.
Az eredmények továbbá azt sugallják, hogy a tengeri élővilágban 90 rend és 220 család élte túl a nagy kihalást. A kutató szerint a kipusztuláshoz vezető tényezők néhány rend és osztály számára leküzdhetetlennek, másoknak átvészelhetőnek bizonyultak, ez pedig aránytalanságokat eredményezett a kihalásukban. Néhány közülük valószínűleg addig nem állt közel a kihaláshoz.
